Bajba kerülhetnek az iskolák, csökkent a tankönyvtámogatás

tankonyvek
Pozsony |

Az iskoláknak nincs pénzük tankönyvekre, a papír- és nyomtatási költségek növekedésének ellenére az állam a 2023/2024-es tanévben mindössze a tavalyi összeg felével járul hozzá a tankönyvek beszerzéséhez.

Az oktatási minisztérium a felére csökkentette a tankönyvek és munkafüzetek beszerzésére szánt összeget, ami komoly problémát jelent az iskolák számára. A 2020-as tankönyv-liberalizáció óta az iskola a diáklétszám alapján kapja meg az összeget, amelyből megvásárolhatja a minisztérium által jóváhagyott listán szereplő segédanyagokat.

A szaktárca a következő tanévben jelentősen kevesebb pénzzel számol a tankönyvekre – összesen 5,8 millió eurót fordít erre a célra. A döntés az iskolákat és a tankönyvkiadókat egyaránt meglepte. „A tankönyvtámogatás az alapiskolák esetében 58%-os, a speciális alapiskolák esetében 37%-os, a középiskolák esetében közel 32%-os, a szakközépiskolák esetében pedig 32%-os csökkentése azt eredményezi, hogy az iskolákban hiányozni fognak az oktatásához szükséges alapvető eszközök, a tanulók és diákok közötti különbségek pedig tovább mélyülnek” – figyelmeztetnek a kiadók a szaktárcához intézett nyílt levélben. Hangsúlyozták, a nyomtatási költségek az elmúlt évben 40%-kal emelkedtek, s a tankönyvpiac jelenlegi helyzetét figyelembe véve az egy tanulóra szánt 7,50 eurós támogatás nincs összhangban a realitással. Ez az összeg a magyar tanítási nyelvű alapiskolák esetében 11,50 euró.

Daniel Bútorát, a szaktárca nemrégiben kinevezett vezetőjét arra kérték, értékelje át a támogatás összegét. „Azt gondoljuk, az oktatáshoz minden gyermeknek joga van, nem csak egy kiválasztott szolvens csoportnak. A gimnáziumi diáknak ugyanolyan joga van a tankönyvhöz, mint egy elsős alapiskolás vagy speciális iskolás tanulónak. Ne növeljék a különbségeket a gyerekek között, épp ellenkezőleg – egyenlítsék ki az esélyeket” – zárták az felhívást.

Nincs garancia

Bútora a szerdai kormányülés után elismerte, valóban alacsony a tankönyvtámogatás összege, s keresi a megoldást, azt azonban nem tudta megígérni, hogy növelni fogják a keretet. Megjegyezte, az elmúlt években 10–12 millió eurót sikerült biztosítani erre a célra – tavaly az állami költségvetésből 11,3 milliót, az uniós helyreállítási alapból pedig további 7,5 millió eurót költhettek az iskolák tankönyvekre és segédanyagokra. Idén azonban jóval kevesebb pénzeszközzel számol a miniszter – az államkasszából mindössze 5,8 milliót kapnak a tanintézetek, emellett pedig 3,5 millió eurót osztanak szét EU-s forrásból az idegen nyelvi tankönyvekre.

Branislav Gröhling (SaS) volt oktatási miniszter felszólította Bútorát és a Horváth Mihályt, a pénzügyi tárca vezetőjét, fordítsanak több pénzt a tankönyvekre. Emlékeztetett, 2020 és 2022 között 14–18 millió euró körül mozgott a támogatás, Igor Matovič és Ján Horecký azonban 2023-ban mindössze 5 millió eurót hagyott jóvá. „A minőségi tanár mellett a diákoknak színvonalas tankönyvekre is szükségük van. A 7,50 eurós juttatás nagyon alacsony, és az iskolák keresik a módját, hogy elegendő tankönyvet tudjanak biztosítani” – jelentette ki.

Nincs pénz

Narancsík Szilvia, a nagymácsédi Mészáros Dávid Alapiskola és Óvoda vezetője lapunknak megerősítette, nagyon nehéz helyzetbe került az iskola, hiszen már tavaly sem volt elegendő a minisztériumtól kapott pénz. Az uniós forrásokból tavaly fedezték ugyan az idegen nyelvi könyveket, sőt nem is merítették ki a rendelkezésre álló forrásokat, a többi tantárgyat viszont már ekkor sem sikerült betakarni az állami pénzkeretből. „Fogalmunk sincs, mit fogunk tenni. Információink szerint a szülőket nem terhelhetjük ezekkel a költségekkel, az iskolának azonban nincs rá pénze” – mondta az alkotmányra utalva, mely értelmében az oktatás ingyenes, s a kötelező tantárgyakhoz szükséges tankönyveket nem vásároltathatják meg a szülőkkel. A felére csökkentett támogatás szerinte nemhogy a segédanyagokra nem elég, de a főtantárgyak könyveire is kevés. Megjegyezte, a szülőknek legfeljebb a munkafüzetekért kellett fizetniük. „Az a probléma, hogy az alsó tagozaton foglalkoztató tankönyveket használunk például természetismeretre és honismeretre” – mondta, kiemelve, ezeket nem tudják továbbadni a következő évfolyamoknak, a tanulók ugyanis ezekben gyakorolják a feladatokat. Ebből következik, hogy a legnagyobb gond az alsó tagozaton van, az idősebb diákok már leadják a hagyományos tankönyveket az év végén. Megjegyezte, tavaly sem tudták növelni a tartalékokat, hiszen már ekkor is alig futotta a szükséges segédanyagokra. „A matematika-munkafüzetet például már meg kellett fizetniük a szülőknek” – tette hozzá. A nagymácsédi iskolának 112 diákja van, a tárcától körülbelül 1600 eurót kaptak, a megugrott árak miatt azonban egyelőre nehéz megjósolni, mekkora lesz a hiány. Az iskolaigazgató szerint azonban abból kiindulva, hogy a tavalyi 3200 euróból (az áremelkedés előtt) nem jutott számtanmunkafüzetre, amire nagyjából plusz 800 eurót kellett költeni, sok jóra nem számíthatnak az iskolák és a szülők sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?