Az ünnepek táján regisztráltak oltásra, de erre senki sem számított!

oltás

Az utóbbi napok regisztrálói jó pár napot vártak az időpontjaikra. Miután végre megkapták őket, hirtelen törölték a kitűzott napokat és órákat, ezzel pedig sokaknak áthúzták a terveiket. Nézzük, mit mondtak a felelősök!

A harmadik oltás már javában folyik az egyes országokban, és Szlovákiában is folyamatosan hangsúlyozzák a szakértők, hogy mennyire fontos a felvétele. Csakhogy az oltakozni vágyók sokszor kellemetlen akadályokba ütköznek, mikor a regisztrációról van szó.

Júniusban kaptam meg a második adagot, tehát már hat hónap telt el, ezért szerettem volna felvenni a harmadik dózist. December 18-án még egy sms-t is kaptam az NCZI-től, amelyben arra kértek, hogy regisztráljak. Ezt december 30-án tettem meg. Január 4-én kaptam választ, hogy január 27-én esedékes az oltás, ami 28 nappal a regisztráció után volt" - mesélte Alexandra a pluska.sk-nak, azonban nincs egyedül.

A lap több panaszt is kapott ezzel kapcsolatban. Nézzük, mit válaszolt az egészségügyi minisztérium! Folytatás a galériában!

Galéria
Kapcsolódó cikkünk

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?