Az újonnan regisztrált fertőzöttek nagyobb része kontaktszemély

koronavírus
Pozsony |

Kedden a legtöbb új COVID-19-pozitív esetet a fővárosi mellett a trencséni, galántai, nagyszombati és dunaszerdahelyi regionális közegészségügyi hivatalok (RÚZV) vették nyilvántartásba.

Az újonnan igazolt fertőzöttek egy része olyan kontaktszemély, aki kapcsolatba került már igazolt fertőzöttekkel, egy másik része pedig külföldről hozta be a vírust. Közösségi terjedésről sehonnan sem érkezett jelentés. Erről a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) tájékoztatott a közösségi hálón.

Újabb koronavírus-fertőzötteket regisztráltak egy galántai cégnél is. Az új esetek járványügyi szempontból összefüggenek egy korábban igazolt esettel. A cég szűrővizsgálatnak veti alá az összes alkalmazottat és a legközelebbi kontaktszemélyeket is. Utóbbiak számára elrendelték a karantént. Járványügyi intézkedéseket vezettek be a munkásszállókon is, az itt lakókat is letesztelik.

A nagyszombati székhelyű regionális közegészségügyi hivatal két olyan esetet vett nyilvántartásba, amelyek epidemiológiai összefüggésben vannak a galántai járásbeli esetekkel. Közeli kapcsolatról van szó. Két másik esetben külföldről hurcolták be a vírust. Ők a Szlovák Közegészségügyi Hivatal hatályos intézkedését betartva önként regisztráltatták magukat a hazatérésük után, és a teszteredmény megérkezéséig házi karanténban maradtak.

A dunaszerdahelyi székhelyű regionális közegészségügyi hivatal szintén nyilvántartásba vett két olyan esetet, amelyek epidemiológiai összefüggésben vannak a galántai járásbeli esetekkel. A harmadik fertőzött szoros kapcsolatban áll egy korábban igazolt fertőzöttel, aki pedig egy dunaszerdahelyi gócponthoz köthető.

Az ÚVZ azt javasolja a munkáltatóknak, hogy aktualizálják a válságterveket, és ügyeljenek a járványellenes intézkedések betartására. Külön kiemeli a kézzel érintkező felületek gyakoribb fertőtlenítésének, a szellőztetésnek, a beltéri maszkhordásnak, a gyakori kézmosásnak és az egymás közötti távolság megtartásának a fontosságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?