Az ügyész indítványozta a Zoch utcai gázoló vizsgálati fogságba helyezését

Zoch utcai gázolás

A Pozsonyi Kerületi Ügyészség ügyésze indítványozta, hogy helyezzék vizsgálati fogságba Dušan Dědečeket, aki vasárnap ittasan vezetett, és tragikus balesetet okozott Pozsony belvárosában, a balesetben öt ember életét vesztette. Az ügyész egyetért a rendőrségi nyomozó javaslatával. Az őrizetbe vételről a Pozsony I. Járásbíróság dönt az indítvány benyújtásától számított 72 órán belül – tájékoztatott Pavol Adamčiak, a Pozsonyi Kerületi Bíróság szóvivője.

„Kedden 21.55-kor indítványozták a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezésér, hogy megelőzzék az esetleges szökést” – mondta Juraj Chylo ügyész, a Pozsonyi Kerületi Ügyészség szóvivője.

Az Pozsony I. Járásbíróság előkészítő eljárásának bírója a beérkezett indítvány és az ügyirat anyagának áttanulmányozása után kitűzi a döntés időpontját. „Mivel különösen súlyos bűncselekményről van szó, a törvény értelmében a bíróságnak az indítvány benyújtásától számított 72 órája van arra, hogy döntést hozzon” – tette hozzá Adamčiak.

Dušan Dědeček ellen általános veszélyeztetés bűntette miatt indítottak büntetőeljárást. Ha a bűnössége bebizonyosodik, 20-tól 25 évig terjedő börtönbüntetés vagy életfogytiglani szabadságvesztés vár rá. A gyanúsított vasárnap késő este ittasan a buszmegállóban várakozó emberek közé hajtott Pozsony központjában, a Zoch utcában. A balesetben öten meghaltak és többen megsérültek.

„Elfogadom, hogy általános fenyegetésnek minősítették az ügyet, amelynek a büntetési tétele életfogytiglani börtönbüntetés is lehet” – mondta szerdán Hamran István országos rendőrfőkapitány. Hozzátette, hogy ilyen jogi minősítésnél a szándékosságot kell bizonyítani. „Ennek pedig két formája van: a közvetlen és a közvetett” – mondta, és hozzátette, hogy a gyanúsított bűnösségéről a bíróság dönt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?