Az ország 2007 lakosa vallja magát a zsidó hitközösséghez tartozónak

Szlovákia 2007 lakosa vallotta magát a zsidó vallási hitközséghez tartozónak, ami a teljes lakosság 0,04 százalékát teszi ki.

A legtöbben Pozsony megyében, a legkevesebben Trencsén megyében nyilatkoztak így – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Jasmína Stauder, a 2021-es népszámlálás (SODB) szóvivője a közelgő Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából.

„Jelentős létszámcsökkenést mutatnak a zsidó hitközösségre vonatkozó statisztikai adatok, ezt a tendenciát a holokauszt mellett elsősorban a kivándorlás és az asszimiláció gyorsított fel" – mondta a szóvivő. Az 1880-ban végzett népszámlálás eredményei szerint 140 681 zsidó vallású lakos élt a mai Szlovákia területén, a lakosság 5,7 százalékát tették ki. Jasmína Stauder elmondása szerint a többi népszámláláshoz képest ez az év volt az, amikor a legtöbb zsidó vallású embert regisztrálták.

A legutóbbi népszámlálás során Pozsony megyében 839, Kassa megyében 311, Nagyszombat megyében pedig 210 lakos vallotta magát zsidónak. Trencsén megyében él a legkevesebb, 95 zsidó. „Pozsony-Óváros városrészben él a legtöbb magát zsidónak valló lakos" – mondta a szóvivő, és hozzátette, a városrész 245 lakosa vallotta magát zsidónak.

1930-ban Szlovákia 72 678 lakosa vallotta magát zsidó vallásúnak. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint 596 zsidó származású lakos él Szlovákiában. „A legnagyobb számú zsidó közösség Pozsony és Kassa városrészeiben élnek" - tájékoztatott Stauder.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?