Az oltás és a járványintézkedések ellen tüntettek Pozsonyban

Az oltás ellen tüntettek a kormányhivatal előtt
Pozsony |

Ezrek tüntettek szombaton Pozsonyban, a kormányhivatal előtt. A résztvevők a járványellenes intézkedéseket kritizálták, valamint nem tetszésüket fejezték ki az oltás miatt. Felszólították a kormányt, azonnal állítsák le az emberek, kiváltképp a gyerekek vakcinálását.

„Azonnal hagyjanak fel az emberek, különösen a gyermekek, mérgező kísérleti vakcinával történő oltásával. Nem vagyunk kísérleti nyulak” – hangzott el a tüntetésen amellett, hogy sem beoltatni, sem teszteltetni nem engedik magukat. 

Továbbá elfogadhatatlannak nevezték az emberek „21. századi szegregációját”. Hozzátették: az embereket nem megosztani, hanem egyesíteni kell, független attól, hogy hisznek-e a rendszerben és az oltásban vagy sem.

A protestáción többen vulgáris szavakkal illették Zuzana Čaputová államfőt, több koalíciós politikust és járványügyi szakembert. 

A tüntetésen néhány politikus és külföldön élő szlovák állampolgár is részt vett. Utóbbiak az országhatárt érintő intézkedések enyhítését követelték.

Michal Szeiff, a pozsonyi kerületi rendőrkapitányság szóvivője elmondta, a tüntetés alatt nem regisztráltak szabályszegést, a helyzetet azonban továbbra is megfigyelés alatt tartják. 

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?