Az OĽaNO szeretné, ha még a hétvégén megoldódna a kormányválság

Eduard Heger
Pozsony |

Az OĽaNO szeretné, ha a hétvégén megoldódna a kormányválság – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök-helyettes, hozzátéve, hogy még péntekre találkozót tervez az SaS-szel. Szerinte mindenkinek engednie kell, hogy létrejöjjön a megegyezés, és ismertessék az új felállást Zuzana Čaputová államfővel.

„Nem lenne okos dolog újabb lemondásokat benyújtani, mivel gyengítenék az állam működését” – válaszolta arra a kérdésre, hogy Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő lemond-e. „Ahhoz, hogy létrejöjjön az új egyezség, tisztázni kell, ki miben képes engedni, aztán össze kell állítani az új listát és átadni az elnök asszonynak. A hét végére célba érhetünk” – jelentette ki a koalíciós tárgyalások kapcsán.

„Ha majd konkrétan felmerül ez, akkor állok elébe” – reagált arra, hogy ő lesz-e az új miniszterelnök. „Nem csaptuk be senki orra előtt az ajtót, és mi maradunk a kormánykoalícióban” – tette hozzá.

Az OĽaNO csütörtökön tárgyalt a Za ľudíval, mindkét fél leszögezte, igyekszik fenntartani a négyes koalíciót. Az SaS viszont csütörtökön bejelentette, mindaddig felfüggeszti tevékenységét a kormánykoalícióban, amíg Matovič a kormányfő, és a további tárgyalásokat már annak a személynek kell vezetnie, aki az államfőtől új kormányalakítási megbízást kap. Az SaS leszögezte, hogy hajlandó tárgyalni a négyes kormányzásról, a Za ľudí nélküli hármas koalíciót elutasítja.

A Matovič-kormány válsága a Szputnyik V vakcina megvásárlása után éleződött tovább. Az SaS és a Za ľudí a kormány átalakítását és a kormányfő leváltását követelte. Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnöke azt mondta, ha a jövő hét végéig nem sikerül megoldani a válságot, akkor előrehozott parlamenti választásra kerülhet sor. A koalíciós pártok ugyanakkor elutasítják az előrehozott választást. Zuzana Čaputová államfő lemondásra szólította fel a miniszterelnököt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?