Az OĽaNO és a Za ľudí négyes koalíciót akar, az SaS kitart álláspontja mellett

Eduard Heger Richard Sulík

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő és az OĽaNO fő célja a négyes kormánykoalíció fenntartása. Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke szerint szintén az a legjobb politikai megoldás, ha jelenlegi kormánykoalíció kitölti a megbízatási idejét. Az SaS kitart amellett, hogy csak úgy folytatható a kormányzás, ha Igor Matovič pénzügyminiszter, az OĽaNO elnöke távozik. Ellenkező esetben a liberális párt kilép a kormányból.

A kormánypártok Boris Kollár, a Sme rodina elnökének TA3 televízióban elhangzott szavaira reagáltak. A Sme rodina nem hajlandó kisebbségi kormányzásra, az ĽSNS képviselőinek esetleges külső támogatásával. Ilyen esetben előrehozott választás kihirdetését támogatná, és hivatalnokkormány kinevezése szintén elfogadhatatlan Kollár pártja számára.

Bár a kormányfő Zuzana Čaputová államfővel pénteken tartott megbeszélését követően több lehetséges forgatókönyvről beszélt, fő céljának egyértelműen a négyes kormánykoalíció megőrzését nevezte. „Csak a négyes koalíció tudja elfogadtatni a szükséges reformokat és olyan politikai környezetet biztosítani, amelyben a bűnüldöző szervek nyugodtan tudják folytatni a munkájukat azokban az ügyekben, amelyek maffiaállammá változtatták a demokráciát” – tette közzé Heger szombaton (július 23.) a közösségi hálón.

Kollár kijelentésére reagálva az OĽaNO hétfőn megismételte, hogy fenn akarja tartani a négyes koalíciót, és most teljes mértékben a válság megoldására és a kormányprogram teljesítésére koncentrál. „Nincs időnk személyes traumákkal és az egyik koalíciós partner fájdalmaival foglalkozni” – szögezte le Heger.

Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke szintén a négyes koalíciót tartja a legjobb politikai megoldásnak. Rámutatott, hogy a minisztériumok közti együttműködés zavartalan. „Célunk a négyes koalíció, meglátjuk, mi lesz szeptemberben” – jegyezte meg.

Az SaS nem változtat Országos Tanácsának július eleji álláspontján. „Július 6-án kiléptünk a koalícióból, de készek vagyunk új koalíciós szerződést aláírni, ha Igor Matovič nem lesz tagja az új kormánynak. Ellenkező esetben az SaS miniszterei augusztus 31-én távoznak.

A helyzet azután éleződött ki ismét a koalícióban, hogy a parlament megtörte Zuzana Čaputová elnöki vétóját és újra megszavazta Igor Matovič pénzügyminiszter ún. infláció elleni csomagját. Az SaS ezt követően azzal vádolta Matovičot, hogy szövetkezett az ellenzékkel és a fasisztákkal, a pénzügyminiszter pedig ugyanezzel vágott vissza. Az SaS ezután felmondta a koalíciós szerződést. A párt feltétele Matovič távozása a kormányból, az OĽaNO ezt elutasítja.

A kormányfő kijelentette, hogy a kormánypártok nyáron folytatják a tárgyalásokat, ám feltételezése szerint a megoldás „az utolsó pillanatban” fog megszületni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?