Az MKP reakciója a Bugár-interjúra

<p>A nyomtatott és online kiadásunkban tegnap közölt Bugár Béla-interjúval kapcsolatban a Magyar Koalíció Pártja nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkbe, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk.</p>

Elfogadhatatlannak tartjuk a HÍD-MOST elnökének, Bugár Bélának az Új Szó 2009. november 20-i számában megjelent következő érvelését: ”Galántán 3 SMER-es képviselő jutott be csak azért, mert az MKP teljesen elutasította az együttműködést.”

A galántai megyei választási eredmények egyértelműen megmutatták, hogy az itt élő magyarság döntő többsége az MKP jelöltjeit kívánta a nagyszombati megyei testületbe juttatni. Nemcsak az első kettő, valamint a negyedik helyet szerezte meg az MKP a választásokon, hanem a bejutási küszöb alatt is közvetlenül egymás után 3 MKP-s jelölt található. Farkas Imre, az MKP jelöltje mindössze 176 szavazattal maradt le az utolsó SMER- SNS-HZDS-es bejutó mögött. Ebből egyértelműen megállapítható, hogy a 3 SMER-SNS-HZDS-es képviselő éppen a HÍD-MOST, és néhány magyar anyanyelvű polgármester, képviselőjelölt öncélú, kalandorpolitikájának köszönhetően jutott be a nagyszombati megyei testületbe.
Berényi József, Biró László, Pék László, megyei képviselők

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?