Az, hogy az egészségügy-miniszter karanténban van, nincs hatással a tárca működésére

Marek Krajčí
Pozsony |

Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter karanténba kerülése nincs hatással a minisztérium működésére. A miniszter és az alkalmazottak otthonról dolgoznak – közölte Zuzana Eliášová, az egészségügyi tárca szóvivője. Hozzátette, Krajčí jól van.

Krajčí karanténba került, mivel csütörtökön egy koronavírus-fertőzöttel került kapcsolatba. A találkozó egész ideje alatt minden résztvevő szájmaszkot viselt, a helységben pedig rendszeresen szellőztettek.        

Kapcsolódó cikkünk

Eliášová hozzátette: az epidemológusokból, infektológusokból és közegészségügyi szakemberekből álló szakértői bizottság egyik tagja fertőződött meg. Pénteken teszteltette le magát, mivel csütörtök este hőemelkedése volt, és enyhe izomgyengeséget érzett.

„Az előző napokban szájmaszkot viselt, mikor a kollégáival volt kapcsolatban, ezek neveit pedig megadta a munkáltatója és a regionális közegészségügyi hivatal számára. Ennélfogva 28 személyt tesztelnek le a COVID-19 betegségre a minisztérium alkalmazottai és munkatársai közül. A tesztelésre a következő napokban kerül sor” – mondta a szóvivő.

Az egészségügyi minisztérium szeptembertől új intézkedést vezetett be az alkalmazottai számára. Eszerint minden hónapban néhány napot otthonról is dolgozhatnak.

Ján Mikas tiszti főorvos szintén önkéntes karanténba vonult. A koronavírustesztet ezen a héten fogják rajta elvégezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?