Az emberek kevesebb mint 17 százaléka utasítja el a koronavírus elleni oltást

oltas
Pozsony |

Nem utasítják el teljes mértékben az oltást azok sem, akik saját maguk nem tervezik igényelni a vakcinát. Az időseknek bizonyos esetben javasolják a védőoltást, a fiatalok oltása azonban még a beoltottak körében is megosztó kérdés – derült ki a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Szociológiai Intézetének felméréséből. 

Az SAV a koronavírus-járvány kitörése óta folyamatosan figyelemmel kíséri a közhangulatot. Az MNFORCE és a Seesame közvélemény-kutató ügynökségekkel együttműködve tizedik alkalommal készítették el a „Hogy vagy, Szlovákia?” (Ako sa máte, Slovensko?) nevű felmérést, amelyben az emberek óvintézkedésekhez való hozzáállására, valamint az oltással kapcsolatos véleményére voltak kíváncsiak. A tavalyi évben 6 felmérést hajtottak végre, idén egyelőre négyszer vizsgálták, milyen az emberek hozzáállása az aktuális járványhelyzethez. A kutatás legújabb fejezetére július 15. és 20. között került sor, az adatgyűjtés hátterével kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy az adott időszakban kedvezően alakultak a járványügyi mutatók, a kórházban kezelt betegek száma csökkent. Az oltás iránti érdeklődés apadni kezdett, az elektronikus váróterem fokozatosan kiürült, az oltóközpontok pedig már előzetes regisztráció nélkül is beadták a vakcinát. Július közepén a fiatalok előtt is megnyitották az oltóközpontok ajtaját, már a 12 évnél idősebbek is felvehették az oltást. 

Féltjük a fiatalokat

A válaszadókat ezúttal arról kérdezték, javasolnák-e az oltást ismerősüknek. A kérdőívben három különböző esetet vázoltak fel, az első kérdés az volt, biztatnák-e oltásra a 70 éves cukorbeteg ismerősüket. A második és harmadik példa a fiatalabb korosztályokra vonatkozott: milyen tanácsot adnának az oltással kapcsoltban egy egészséges 30 évesnek, illetve olyan ismerősüknek, akinek 13 éves lánya van. A beoltott személyek háromnegyede egyértelműen azt tanácsolná a harmincas ismerősének, hogy vegye fel az oltást. Egy cukorbeteg nyugdíjasnak a beoltottak 65%-a mondaná azt, igényelje a vakcinát. A fiatalok oltását kevésbé támogatják az alapvetően oltáspártiak is – mindössze a válaszadók 42,2%-a buzdítaná barátját a 13 éves lánya beoltására. A beoltottak több mint 40 százaléka még várna a gyerekek koronavírus elleni oltásával, „míg be nem bizonyosodik, hogy biztonságos a vakcina”. A megkérdezettek közel ötöde nem támogatja a fiatalok oltását. „A gyerekek oltásának támogatottsága a legalacsonyabb. A beoltott személyek, akik egyébként támogatják az oltást, gyakran azt ajánlották, várjanak az oltással, még bebizonyosodik, hogy biztonságos a vakcina. Érdekes, hogy a beoltottak nagyobb arányban támogatják az egészséges harmincasok gyors beoltását, mint a jóval nagyobb fenyegetésnek kitett cukorbeteg hetvenévesét. Ez azt mutatja, az emberek vagy tévesen azt feltételezik, hogy a cukorbetegség esetén fennáll az oltásra vonatkozó kontraindikáció, vagy pedig nem tudatosítják eléggé, milyen közvetlen veszély fenyegeti a krónikus betegségben szenvedő oltatlan időseket, akik megfertőződnek a koronavírussal. Ez a megállapítás sejteti, hogy az oltással és a koronavírussal kapcsolatban hézagok vannak a nyilvánosság tájékozottságában” – véli Miloslav Bahna, a Szociológiai Intézet munkatársa. 

Vakcinát a nyugdíjasnak

Azok csoportja, akik nem tervezik beoltatni magukat, eltérően látják az életkor szerinti oltás szükségét. A megkérdezettek több mint fele azt mondta, nem fogja ugyan igényelni a vakcinát, de egy krónikus beteg 70 évesnek azt javasolja, kicsit várjon, míg beigazolódik, hogy biztonságos az oltás, s ezt követően adassa be a védőoltást. Ez arra enged következtetni, hogy az oltásellenesek legalább egy része tudatosítja a koronavírus-fertőzés kockázatait. Azok tábora, akik nem kérnek az oltásból, 45%-a nyilatkozta, hogy egy nyugdíjasnak sem ajánlaná az oltást. A fiatalabb korosztályok irányába lényegesen nagyobb az ellenállás a vakcinával szemben – míg egy egészséges 30 évesnek a megkérdezettek 58,6%-a nem javasolja a vakcinát, a gyerekek esetében ez az arány sokkal magasabb: meghaladja a 81 százalékot. „Az oltatlanok válasza arra a kérdésre, javasolják-e a 70 éves cukorbeteg nyugdíjas beoltását, azt mutatja, hogy az oltatlanok csoportja nem homogén, és közel a megkérdezettek fele azt tanácsolja az időseknek, ha bebizonyosodik, hogy biztonságos a vakcina, oltassák be magukat. A koronavírus elleni oltást mindössze a megkérdezettek 16,4%-a utasítja el teljesen” – tette hozzá Bahna. A felmérés elemzői szerint, ha összevetjük a három kérdésre adott válaszokat, a résztvevők csupán 16,4%-a válaszolta mindhárom kérdésre azt, hogy nem javasolja az oltást, a másik oldalon viszont szinte ugyanilyen arányban voltak azok is, akik határozottan ajánlották az oltást. 

Két tábor

Értelemszerűen elsősorban azok nem javasolják másoknak az oltást, akik maguk is elutasítják a vakcinát. Az összegyűjtött adatok alapján elmondható, gyakrabban az idősebb válaszadók tartoznak ide, és azok, akik elégedetlenek a kormány járványkezelésével, illetve szintén itt említhetjük azok csoportját, akik nem érzik úgy, hogy veszélyt jelent rájuk a koronavírus. Azok aránya, akik nem javasolják ismerősüknek az oltást, magas a fasiszta ĽSNS, valamint az abból kiváló politikusok által létrehozott Republika párt szimpatizánsai körében, de bizonyos esetekben a Robert Fico vezette Smer követői között akad a legtöbb oltásellenes. Ennek valószínűleg az az oka, hogy míg az első két pártot főként fiatalok támogatják, addig a parlamenti pártok közül a Smernek van a legidősebb választói bázisa. 

A másik oldalon a beoltott személyek állnak, akik mindhárom felvázolt esetben kiálltak az oltás mellett. Erre a táborra jellemző, hogy jobban félnek a járványtól, megbíznak a szlovákiai tudományos intézményekben és kevésbé kritikusan állnak a kormány járványügyi intézkedéseihez, a nemek arányát tekintve pedig többségben vannak a férfiak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?