Az ellenzék bírálja, hogy a kormány a büntetőjog módosítását tekinti prioritásnak

simecka k

Az ellenzéki pártok bírálják a kormányt, amiért a büntetőjogi módosításokat tekinti prioritásának, és figyelmeztetnek, hogy a változtatások a jogállamiságot is veszélybe sodorhatják. Szerintük az is probléma, hogy sok módosításról rendkívül gyors tárgyalások folynak. Az ellenzék egyes képviselői pozitívumként említették az ország külpolitikáján belüli folytonosságot.

Bár az új kormány stabilitást, rendet és hozzáértő irányítást ígért, épp az ellenkezője történt. Ezt Michal Šimečka, a PS elnöke állapította meg a TASR-nek adott interjújában. Szerinte folytatódik a káosz. A kormánynak azt is felrótta, hogy több energiát fordít a büntetőjogi módosításokra, mint az emberek megsegítésére. A kormány célja szerinte a büntetlenség és az amnesztia biztosítása egyesek számára, illetve a hatalom egy kézben való összpontosítása. Úgy véli, hogy a kormány ezért akarja olyan gyorsan véghezvinni a büntetőjogi módosításokat, és eltörölni a speciális ügyészséget.

Pozitívumként könyveli el a külpolitikai folytonosságot, tekintettel arra, hogy Robert Fico (Smer) kormányfő milyen kijelentéseket tett a választások előtt. Értékelte az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való viszony megőrzését és Ukrajna további támogatását. „Azt, hogy a kormányfő a csúcstalálkozón támogatta az Ukrajna csatlakozásáról szóló tárgyalások megnyitását, nagyon jónak tartom Szlovákia szempontjából, ez jót tesz az ország biztonsági, gazdasági és politikai érdekeinek” – mondta Šimečka.

Branislav Gröhling, az SaS frakcióvezetője szintén pozitívumnak tartja Ukrajna további támogatását. „Robert Fico a választások előtt arról beszélt, hogy hogyan nem fogja támogatni a katonai segítségnyújtást Ukrajnának. Lényegében átverte a választóit, mert Ukrajna támogatása folytatódik. A magánszektoron keresztül megy, de Robert Fico ezt Brüsszelben is jóváhagyta, és ezt Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter is megerősítette” – közölte a TASR-nek adott interjújában.

Minden más szerinte negatívumnak számít. „Prioritásként kezelik a rendőrök elbocsátását, csökkentik a politikusok korrupcióért járó büntetését, eltörlik a Speciális Ügyészi Hivatalt. Ezek mind olyan dolgok, amelyek ártanak a jogállamiságnak, és Európa perifériájára szorítanak bennünket. Ezt igazolja az európai ügyészség bírálata is” – tette hozzá Gröhling.

A KDH több fontos ügy gyorsított eljárásban való megtárgyalását kifogásolta. Milan Majerský, a mozgalom elnöke a TASR-nek azt hangsúlyozta, hogy több változtatás esetében széleskörű szakmai vitára lenne szükség. Példaként a Speciális Ügyészi Hivatal eltörlését és a hatásköri törvényt említette. Majerský ugyanakkor értékelte Tomáš Drucker (Hlas) új oktatásügyi miniszter lépését, hogy a kormány programnyilatkozatának a kialakításakor az ellenzék képviselőit is meghívta.

Igor Matovič, a Slovensko mozgalom vezetője semmi olyat nem lát, amit megdicsérhetne. „Ez egyszerűen a jogállamiság alapjainak teljeskörű leépítése. Arra törekszenek, hogy a bűnözők kisebb büntetést kapjanak a már elkövetett bűntetteikért, és hogy saját maguk döntsenek magukról, a bűntetteiket pedig eltussolják” – közölte a TASR-nek adott interjújában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?