Az egészségügyi minisztérium javaslata szerint csak azokat a járásokat érintené a kijárási tilalom, ahol a legsúlyosabb a járványhelyzet – tájékoztatott Zuzana Eliášová, a szaktárca szóvivője a központi válságstáb pénteki ülését követően. Hozzátette: ez egyelőre még csak javaslat, amelyet a kormánynak is jóvá kell hagynia.
Az egészségügyi tárca csak egyes járásokban vezetné be a kijárási tilalmat
A veszélyhelyzet bevezetése nélkül azonban nem korlátozhatják a polgárok szabad mozgását – írja a Denník N.
A válságstáb ülésén szó esett a szakértők szigorítási javaslatairól is, a minisztérium dolgozói pedig feladatul kapták, hogy dolgozzák ki, miként lehetne azokat a gyakorlatba ültetni.
„A lokális veszélyhelyzet csak azokra a járásokra vonatkozna, ahol valóban súlyos a helyzet. A részleteken még dolgozunk, ha emellett a megoldás mellett döntünk, a jövő héten tájékoztatunk a részletekről” – mondta Eliášová.
Milan Krajniak (Sme rodinina) munkaügyi miniszter tájékoztatása szerint a központi válságstáb ülését félbeszakították. A tárgyalás a jövő hét elején folytatódik, amikor a járványhelyzetéről szóló további információk megérkeznek.
(mr, Denník N, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.