Az egészségügyi tárca állítja, az új rendelet egyszerűsíti az ingázók életét

koronavírus
Pozsony |

A határokon túl élő emberek mozgása július 9-ével egyszerűsödni fog a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) új rendeletének köszönhetően – közölte az egészségügyi tárca az ingázók kritikájával kapcsolatban, amelyet az új intézkedésekkel kapcsolatban fogalmaztak meg.

A minisztérium rámutatott, hogy a beoltottak nem kötelesek teszteltetni magukat. „A rendelet szerint újabban az a személy is beoltottnak számít, aki a vakcina első adagját már megkapta. Ez az augusztus 9-ig érvényben lévő meghatározás rögtön az oltás után érvényes” – érvelt Eliášová. A tárca abban is egyszerűsödést lát, hogy az oltottaknak július 9-től elég félévente regisztrálniuk az e-hranica alkalmazásban.

„Azok a beoltatlan szlovák állampolgárok, akiknek a szomszédos országban, a határátkelőtől számított 100 kilométeres körzeten belül állandó vagy átmeneti lakhelyük van, a Közegészségügyi Hivatal július 9-től érvényes rendelete értelmében egy hét napnál nem régebbi negatív PCR-tesztet kell felmutatniuk” – tette hozzá a szóvivő.

A uniós Covid-igazolványon és az oltás beadásáról szóló szlovák igazoláson kívül más országokban kiadott igazolásokat is fel lehet mutatni, emlékeztetett a szóvivő. Feltétel, hogy az igazolás szlovák, cseh vagy angol nyelvű legyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?