Pozsonyban is bemutatták minden idők legszebb Škodáját (Képgalériák a cikkben)

Enyaq
Pozsony |

Nem kis sikert ért el a Škoda szlovákiai képviselete. Tegnap, az Enyaq Coupé világbemutatója során a fővárosba is elhozták az autót, hogy megmutassák a szakújságírók szűk csoportjának. Ez úgy önmagában nem is lenne meglepő, sőt, el is várnánk, hogy egy világbemutatón az autót is megmutassák, de a koronavírus-járvány alatt, amikor a központi sajtótájékoztatót csak online lehetett megnézni, igenis nagy eseménynek számít, hogy az autóba is beülhettünk. A világon ugyanis csak öt országban, köztük Szlovákiában volt jelen a bemutató során az Enyaq coupé. Még a németek is autó nélkül maradtak, s csak az online közvetítést figyelhették.

Több hetes egyezkedés, pontos tervezés és hihetetlen titkolódzás előzte meg az Enyaq elektromobil új változatának Pozsonyba szállítását. A márka képviselői szerint nem kizárt, hogy egy űrrakéta startjához kevesebb engedélyt kell elintézni, mint egy szériagyártás előtti, világbemutatóra váró modell megszerzéséhez. Az Enyaq coupé RS változatát kamion szállította Pozsonyba a premier napján, az autó egész idő alatt két speciális fóliával volt letakarva, amit még akkor sem vehettek le, amikor a sofőr lehajtott a kamionról, ezért vakon vezette az alapján, amit a kint állók mondtak neki. Ráadásul olyan kiállítótermet kellett találni, amelybe a kamion betolathatott, hogy az Enyaq közvetlen a terembe kerüljön csak ki a rakodótérből, ugyanis még a letakart autót sem láthatta senki. A teremben az összes biztonsági kamerát ki kellett kapcsolni, ám még ez sem volt elég, a szerződés szerint a kamerákat el is kellett fordítani, és le kellett ragasztani, hogy még véletlenül se készüljön felvétel az autóról. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a járgányt a bemutatóig két testőr őrizte, senki sem közelíthette meg a kocsit.

További meglepetés volt, hogy az Enyaq Coupét Pozsonyban a szlovák származású Peter Oláh mutatta be, aki a Škoda modellek utastereinek dizájnjáért felelős.

Enyaq

Az Enyaq Coupé

Bár a dizájn megítélése szerintem rendkívül szubjektív dolog, kétség nem fér hozzá, hogy az Enyaq Coupé a Škoda eddigi legszebb autója lett. A kupé forma nagyon jól mutat az Enyaqnál, amiért pedig rendkívüli dicséret jár, az a színválasztás. Ez a sárgás-zöldes metálfényezés figyelemfelkeltő és nagyon jól néz ki, bár azt is tudni kell, hogy az eladott autók többsége minden bizonnyal fehér lesz és szürke - az emberek túlnyomó többsége ugyanis autóvásárlásnál nem az extravagáns színeket részesítik előnyben.

Az Enyaq coupé egyébként nem csak a kupéformáról szól, az újdonság ugyanis aktualizált szoftverrel, gyorsabb töltési idővel és 180 km/órás végsebességgel érkezik. További jó hír, hogy a Škoda a gyártás során prioritásként kezeli az Enyaqot, bármilyen kivitelezésről is legyen szó, így az autót a kliens a megrendeléstől számított 3-4 hónap alatt megkapja, ami jelenleg a hiányzó félvezetők miatt kisebb csodának számít. A bemutatón sem rejtették véka alá, hogy a márkának jelenleg komoly gondjai vannak, több tízezer autót képtelenek befejezni a félvezető-válság miatt, így egyes modelleknél a várakozási idő aktuálisan több mint egy év, átlagban 12-13 hónap.

De térjünk vissza az újdonsághoz. A kupé méretekben nem igazán különbözik a klasszikus Enyaqtól, ami viszont teljesen meglepett, hogy a hátsó üléseken a csökkenő tetőív ellenére még egy 180 centiméter magas férfinak is elég helye marad fejmagasságban. Mindezt ráadásul úgy, hogy a bemutatott modellnek teljes egészében üvegtetővel rendelkezett, a tetőablak összefolyt a hátsó ablakkal, ami dizájn szempontjából is nagyon ötletes, látványos megoldás. A tetőt ugyan nem lehet napellenzővel eltakarni, a sötétített üveg viszont állítólag meggátolja az utastér felforrósodását.

Tekintettel arra, hogy a kupé légellenállási mutatóját sikerült cx 0,234-re csökkenteni és valamicskét lefaragtak az autó súlyából is, a gyártó szerint 545 km-re növelték a hatótávolságát egyetlen feltöltésre.

Míg a klasszikus Enyaq rakodótere 585 liter, addig a kupé csomagtartójában 15 literrel kisebb tér áll a rendelkezésre. A kupé esetében alapnak számítanak a 20 colos kerekek, a Matrix LED technológiájú, 24 izzóval rendelkező fényszórók. Ehhez a modellhez is rendelhető lesz a világító Crystal face „hűtőmaszk”.

Galéria

Itt az RS

A márka történetében először lesz elérhető egy teljesen elektromos meghajtású autónál az RS kivitelezés. A kupé esetében a modell legnagyobb teljesítménnyel rendelkező változata lesz rendelhető RS-ként, amely két elektromotornak köszönhetően összkerékhajtással is rendelkezik, s melynek teljesítménye 220 kW (299 LE), forgatónyomatéka pedig 460 Nm. Nulláról 6,5 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órás sebességre. A legtakarékosabb változat az Enyaq Coupé iV 80 lesz, amelyben ugyancsak 82 kWh kapacitású elem van, hátsókerék-meghajtással rendelkezik, teljesítménye pedig csak 150 kW (204 LE), 310 Nm-es forgatónyomatékkal. Ennek a változatnak kellene egy feltöltésre megtennie a már említett 545 kilométert.

Új szoftver

Az Enyaq Coupé egyébként egy új fejlesztésű ME 3 jelölésű szoftverrel érkezik. Ennek köszönhetően sikerült feljavítani az autó által kitermelt hővel való gazdálkodást, ami a töltési időre is hatással lesz. Az elemek gyorsabb fűtése illetve hűtése ugyanis épp a töltési időt befolyásolja. Az, hogy a kupé esetében ez pontosan mit jelent, még nem tudni. Jelenleg 29 percig tart, míg 10 százalékról 80-ra töltik fel a kupét 135 kW teljesítménynél.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?