GALÉRIA: Kipróbáltuk a felújított Dacia Dustert

Duster
párizs |

Kétség nem fér hozzá, hogy a Duster az egyik legnépszerűbb 4x4-es SUV a piacon. Elsősorban azért, mert olcsó, s a második generációja jelentős átalakításon esett át, minek köszönhetően már teljesen vállalható járgány lett belőle. A modell idén egy ráncfelvarráson is átesett, amelynek köszönhetően az autó még egy szinttel attraktívabb külsőt kapott. Párizs melletti vidéki utakon tehettük próbára az újdonságot.

A Duster második generációjának ráncfelvarrása négyéves sikertörténet után érkezik, és mondjuk ki őszintén, nem hozott dramatikus változást a vezetési élmény terén. Nem is nagyon kellett radikálisan változtatni az autón, hiszen a második generáció olyannyira sikeres Szlovákiában, hogy a márkakereskedések nem győzik fogadni a megrendeléseket, az ország számára rendelkezésre álló modellek szemrebbenés nélkül elkelnek. 

Kozmetikázás

Tény, hogy a tervezőknek sikerült csökkenteni a járgány károsanyag-kibocsátását, ezt a hétköznapi használat során aligha fogják észrevenni. A legjelentősebb változások a külsőt és az utasteret érintik. 

Ahogy azt a Duster modellfrissítéseinél már megszokhattuk, a tervezők elsősorban az autó orr-részére, és az elülső, illetve hátsó lámpákra koncentrálnak. A változás szembetűnő, az Y alakú LED-fényjeleknek köszönhetően azonnal felismerhetővé válik az új Duster. Egyébként az irányjelző is LED-es, ráadásul a teljes fényszóró is, nem csak a nappali fény. Nekem elölről, az átdolgozott hűtőrácsnak is köszönhetően sokkal jobban tetszik ez a Duster, elődjéhez képest vagányabb. Új dizájnt kaptak a könnyűfém felnik (16 és 17 colosak is rendelhetők), s az autó hátsó szpojlerét is meghosszabbították és áttervezték. A járgány egyedi formáin viszont érdemben nem változtattak. 

Hasonló óvatossággal nyúltak az utastérhez is. A legfontosabb változás szerintem a szélesebb és főleg előre és hátra is tolható könyöktámla, amely 1,1 literes rakodóteret rejt magában. Ennek köszönhetően hosszabb utakon sokkal kényelmesebb lehet a vezetés. 

A márka képviselői gyakran hangoztatják, hogy a modellek tervezésénél elsősorban a kliensek igényeit, észrevételeit tartják szem előtt. Ezért változtatták meg a könyöktartót, és alakítottak ki a pedálok mellett egy lábtartót, amelyen pihentetheti a sofőr a lábát, ha sztrádán halad bekapcsolt sebességtartóval. 

Remélem, a modellfrissítésnél, tehát a harmadik generációban kicsit a középkonzolt is áttervezik, ugyanis a ráncfelvarráson átesett Dusterben sem lehet sehol kényelmesen elhelyezni az okostelefonunkat, és a pohártartó is unpraktikus helyen maradt, a sebességváltó előtt jobbra – ennek következtében a mindig váltókar tökéletesen útban van, ha a pohárért nyúlnak. 

A másik szembetűnő változás az új, vékonyabb fejtámla, amely sokkal modernebb és praktikusabb, ugyanis a kialakításának köszönhetően a hátsó sorban utazóknak is jobb a kilátásuk előre. Az utastér önmagában szellős benyomást kelt, bár továbbra is a keményebb, sötét műanyagok dominálnak, a feldolgozás nem zavaró. 
A figyelmes szemlélők, vagy inkább a Duster második generációjának tulajdonosai gyorsan észreveszik, hogy új, nagyobb 8 colos központi kijelző került az autóba, amelyről ráadásul hiányzik az USB-csatlakozás. Ennek köszönhetően a képernyő lejjebb kerülhetett, az USB-csatlakozásból pedig már kettő is van, ugyancsak lejjebb, sokkal praktikusabb helyen. Ugyanúgy két USB-csatlakozást használhatnak a hátsó sorban utazók. 
 

Duster

A motorkínálat

Az alap az egyliteres, háromhengeres TCe 90 jelölésű erőforrás, 67 kW (91 LE) teljesítménnyel és manuális hatgangos sebességváltóval. Az erősebb háromhengeres motor már LPG-meghajtással is rendelhető, ebben az esetben a teljesítmény 74 kW és 100 lóerő, az alapára pedig 13 490 euró. A többi már nagyobb, négyhengeres 1,3 literes TCe erőforrás, 96 kW (130 LE) és 110 kW (150 LE) teljesítményskálában. A legerősebb motort első- és összkerékhajtással is rendelhetik. Az első kerekek meghajtásánál újdonságnak számít a hatfokozatos automata EDC sebességváltó. A kínálat része maradt az egyetlen dízeles 1,5 Blue dCi erőforrás 84 kW (115 LE) teljesítménnyel.

Érdemes megemlíteni, hogy a Duster a ráncfelvarrás során új, nagyobb LPG-tartályt kapott, a térfogata 34 literről 48,8 literre nőtt. A tesztvezetések során ezzel a változattal is megtettem néhány kilométert, s el kell ismernem, hogy főként a nagyon jól működő hatgangos manuális váltónak köszönhetően sokkal jobban bejött, mint a az automata sebességváltóval ellátott benzines Duster. Az automatánál nem volt olyan sima a sebességfokozatok váltása, főleg alacsonyabb sebességeknél rántott meg egy kicsit az autó, a manuális hatgangos automatával folyamatosabb volt a vezetés, illetve a dinamika is. A Duster természetesen összkerékhajtással is rendelhető, ám ez csak a legerősebb benzin- illetve dízelmotornál elérhető. 

Duster

Összegzés

Az új Duster érdemben nem változott meg, az apró kozmetikázás mégis jót tett neki. Az autó meghajtása, terepképességei ugyancsak változatlanok. A ráncfelvarrás csak igazolta, hogy minden autón van mit javítani, különösen a Daciák esetében. Ahogy a párizsi sajtótájékoztatón megtudtuk, a Duster kliensei világszerte rendszerint a lehető legolcsóbb autót veszik, nem akarnak túl sok pénzt költeni magára a járgányra, ami viszont az extra felszereltséget illeti, ott nem ismernek határokat. Ezért is lett olyan gazdag a Duster extra tartozékainak a listája, amely egyebek mellett vonóhorogra szerelhető kerékpártartót is tartalmaz. 

Az új Duster fapados kivitelezése Szlovákiában 10 790 euróba kerül, ami az előző változathoz képest 200 euróval több – ezt a többletkiadást határozottan megéri. Az összkerékhajtás a második, Comfort felszereltségi szinttől rendelhető dízelmotorral, alapban 18 090 euróért.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?