Átírnák a támogatási rendszert

Pozsony |

<p>Lehet, hogy a közeljövőben megváltozik a Magyarországról érkező oktatási-nevelési támogatás folyósításának rendszere, ám az még biztos, hogy idén a megszokott módon kapják kézhez a szülők a pénzt.</p>

Sokak szerint nem hatékony a jelenlegi rendszer. Az iskolák nem bánnák, ha ők kapnák meg a pénzt, és rajtuk keresztül jutna el a gyerekekhez. A szülői szövetségek szintén szívesen vállalnák a köztes pénzosztó szerepét. A Pázmány Péter Alapítvány idején ugyanis a szülői szövetség helyi alapszervezetei döntötték el, mire lesz elköltve a pénz.

Célirányosabb lehetne a támogatás

Az iskolák a célirányossággal érvelnek – amikor ugyanis az alapítvány osztotta szét a támogatást, mindenki biztos lehetett abban, mire költik – tanszerekre és egyéb iskolai segédeszközökre, a maradékból pedig adott esetben identitásfejlesztő osztálykirándulásokat lehetett szervezni. Pontosabban csak majdnem: a kuratórium ugyanis adott esetben dönthetett arról, hogy a pénz egy bizonyos százaléka költhető olyan célra, ami a közösséget szolgálja, és beszerezték azt, ami az iskolának hiányzott.

Ez a rendszer viszont aligha tér vissza: Potápi nemrég Kassán kijelentette, nem tartják megfelelőnek azt a pénzosztási módszert, amikor egy köztes szervezet juttatja el a támogatást a kedvezményezettekhez, mert így nem az egész összeg megy a diákoknak. Azért nem akarnak az utalásba köztes szervezeteket bevonni, hogy minimalizálják például a banki átutalások miatt keletkező veszteséget. A jelenlegi rendszer mások szerint kevésbé célirányos, ugyanis nem lehet ellenőrizni, hogy a szülő valóban az oktatással összefüggő kiadásokra fordítja-e az összeget (jelenleg nagyjából 50 euró).

Jobb volt a régi rendszer

A régi rendszer hatékonyabb volt, annak ellenére is, hogy néhány helyen történtek visszaélések, véli Masszi János dunaszerdahelyi iskolaigazgató, a kormány kisebbségi bizottságának tagja. Ha a szülő kapja, az nem segíti annyira az oktatás minőségének javítását. „Talán egy olyan rendszer lenne a leghasznosabb, amelyben meghatároznánk, hogy kizárólag az eszközállományt és olyan praktikus dolgokat fejlesztenének, amelyeket napi szinten használ a diák. Ki kell tehát találni, kit támogatunk. Mert például a Rákóczi Szövetség támogatása is családokat támogat, bár személyes véleményem szerint ha már a magyar szülőket meg kell győzni, hogy magyar iskolába adják a gyereküket, ott már baj van” – véli az igazgató.

Masszi szerint, ha a magyar állam az oktatást támogatja, annak az oktatásban kell lecsapódnia, h a szülőket, akkor a dolog így van rendjén, ahogy most van. „Ha a család kapja, hogyan garantáljuk, hogy visszakerül az oktatásba? Nincsen visszacsatolás. Az oktatás és a magyarság ne pénzkérdés legyen” – véli a kisebbségi bizottság tagja. Masszi szerint a minőségi oktatás a fontos, a szülő a jó iskolát fogja választani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?