Államfő: Az önkormányzatok kulcsszerepet játszanak a vakcinázásban

čaputová

Zuzana Čaputová államfő szerint az önkormányzatok „abszolút kulcsszerepet” játszanak a COVID-19 betegség elleni vakcinázásban. Az elnök asszony ezt azután jelentette ki, hogy pénteken ellátogatott a besztercebányai oltóközpontba, valamint az F. D. Roosevelt Egyetemi Kórházba és Rendelőintézetbe.

Az államfő hozzáfűzte: az oltóközpont felállítása mellett a másik jó hír, hogy Besztercebányán csökkenő tendenciát mutat a kórházban kezelt páciensek száma. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok kulcsszerepet játszottak az országos tesztelés alkalmával, és kulcsszerepet játszanak most, a vakcinázás során is. „A megyei önkormányzatok nagyon aktívan álltak hozzá a feladathoz, amikor a területükön nagykapacitású oltóközpontokat hoztak létre” – jegyezte meg az elnök asszony, aki Besztercebányán a megyei önkormányzatokat összefogó SK8 ernyőszervezet és az egészségügy-minisztérium képviselőivel is találkozott.

Jozef Viskupič, az SK8 elnöke emlékeztetett, hogy a megyei önkormányzatoknak néhány hét alatt sikerült felállítaniuk a nagykapacitású oltóközpontokat. Hozzátette: fontos, hogy a védőoltáshoz mielőbb hozzájuthassanak azok a krónikus betegek is, akik nem teljesítik az életkorra vonatkozó feltételt.

Eduard Heger (OĽANO) megbízott egészségügy-miniszter szerint a nagykapacitású oltóközpontok az állam és az önkormányzatok közötti jó együttműködést példázzák. „Minden szlovák állampolgárnak beadott vakcinával nagyon erős ütést mérünk a pandémiára, és jelentősen közelebb kerülünk a világjárvány felett aratott győzelemhez” – jegyezte meg Heger. Kilátásba helyezte, hogy nyárig 5 millió adag, korábban megrendelt regisztrált vakcina érkezik az országba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?