Akadozik az adóportál

adóhivatal
Pozsony |

A központi adó- és vámhivatal szeretné elkerülni, hogy az informatikai rendszere idén is a legrosszabbkor, a március végi jövedelemadó-bevallások idején fagyjon le, ezért már dolgozik a rendszer tökéletesítésén, emiatt azonban most akadozik a hivatal honlapja.

A vállalkozók kedden jelezték, hogy a központi adó- és vámhivatal honlapján (www.financnasprava.sk) akadoztak egyes szolgáltatások, így például a dokumentumok benyújtása is. A problémákat a hivatal is elismerte. „Szeretnénk elkerülni, hogy a számítógépes rendszerünk a legrosszabbkor, a március végi jövedelemadó-bevallások idején mondja fel a szolgálatot, ezért a számítógépes rendszerünk kapacitásának a növelésén dolgozunk. A munkálatokkal most finiselünk, emiatt már kedden is akadoztak egyes szolgáltatásaink” – ismerte el Ivana Skokanová, a központi adó- és vámhivatal szóvivője.

Skokanová elmondta: az előzetes becslések szerint a munkálatokkal ma délutánra kellene végezniük, így ma még egész nap fennakadások lehetnek a rendszerükben. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy kiesések a lehető legrövidebb ideig tartsanak, teljesen azonban nem tudjuk kizárni őket” – tette hozzá Skokanová. Szerinte a dokumentumok benyújtásánál az ügyfeleik pótmegoldásként az e-Adók (szlovákul eDane) internetes applikációt vehetik igénybe. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?