Adócsaló céghálózatot leplezett le a NAKA, Dunaszerdahelyen is razziáztak

Pozsony |

<p>Élelmiszerek behozatalával és elosztásával foglalkozó, adócsalással gyanúsított szervezet vezetőit vette őrizetbe kedden a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) egy nagyszabású razzia keretében, amely Pozsonyra, Dunaszerdahelyre, Nagymegyerre, Kassára, Zsolnára és Turdossinra is kiterjedt. Az akció fedőneve &quot;RAIO&quot; volt. Erről Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány számolt be mai sajtótájékoztatóján.</p>

A NAKA egy nyolc cégből álló hálózatot leplezett le, mely Magyarországról, Csehországból és Lengyelországból importált szóját, repcelisztet és más mezőgazdasági termékeket. A láncolat elején lévő cégek ügyvivői strómanok, szociálisan rászoruló személyek voltak - mondta Gašpar, aki hozzátette: közülük néhányan együttműködnek a rendőrséggel, másokat még keresnek. Ezek a cégek vették át az árut, tőlök felvásárolták a szervezet irányítói, majd eladták a felhasználóknak. Egyes esetekben a cégek egyáltalán nem fizették be az adót, más esetekben úgy manipulálták az adóbevallásokat, hogy csökkentsék az adóterheket, vagy jogosulatlanul folyamodtak adókedvezményért. Ezáltal mintegy 2,45 millió euróval rövidítették meg az államot. A megbízott nyomozó csütörtökön eljárást indított a 32 éves Nobert B., a 30 éves Silvia G., a 41 éves Cyprián H. és 28 éves Boglárka F. ellen adókikerülés és adócsalás gyanújával. Elmarasztaló ítélet esetén 5-től 12 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak. A NAKA más személyek ellen is vizsgálatot indított. (TASR, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?