A vártnál gyorsabban romlik a járványhelyzet, karácsonyig biztosan nem lesz javulás

koronavírus karácsony
Pozsony |

A karácsonyi ünnepekig biztosan nem számíthatunk arra, hogy a hazai járványhelyzet javulást mutatna – jelentette ki Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének vezetője. Hozzátette: a szlovákiai koronavírus-helyzet gyorsabban romlik, mint azt a szakértők várták.

Mišík felhívta a figyelmet, néhány kórház már most is a határait feszegeti. „És még csak november van. Az elmúlt évben ezeket a maximumokat csak februárban és márciusban értük el” – tette hozzá. A szakértő szerint a hazai járványhelyzet annak függvényében alakul majd, hogy a kormány milyen szigorú intézkedéseket hoz, illetve mennyien oltatják be magukat.

Mišík szerint a következő hetekben meredeken nő majd a koronavírus-fertőzöttek száma. „Biztosan tudjuk, hogy a páciensek későn, a tesztet követően érkeznek csak a kórházba. Ha a fertőzöttek száma hanyatlani is kezdene, néhány hétig még biztosan növekszik majd a kórházban kezelt betegeké” – zárta.

(mr, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?