A városi önkormányzatok egyelőre semmit sem tudnak az országos tesztelésről

Kassai tesztelés

A Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) továbbra is reménykedik benne, hogy a kormány a városok rendelkezésére fog bocsátani egy érthető és egyértelmű módszertani útmutatót az országos koronavírus-teszteléssel összefüggésben. "A valóság azonban az, hogy az ÚMS elnöke eddig csak egyszer beszélt telefonon a vezérkari főnökkel. Ezt követően az ÚMS küldött neki egy 60 kulcsfontosságú kérdésből álló listát, melyekre a városok választ várnak, de eddig még nem kaptak" – közölte Daniela Piršelová, az ÚMS szóvivője.

Egyben felhívta a figyelmet, hogy ebben a pillanatban a városi önkormányzatok "semmit sem tudnak".

Azt sem tudják, mit kell a saját költségvetésükből fizetniük, illetve hogy ezeket a kiadásokat vissza fogja-e téríteni az állam, és ha igen, mikor

– tette hozzá. Emellett több gyakorlati kérdésre sem kaptak választ, például arra, hogy ki lesz a munkáltatója az önkormányzatok által kötelezően biztosított önkénteseknek.

Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter a biztonsági tanács keddi ülése után elutasította azokat a híreszteléseket, hogy az önkormányzatok nem rendelkeznek elegendő információval, és a hadsereg nem kommunikál velük. Hangsúlyozta: felelősségteljesen kommunikálnak az önkormányzatok ernyőszervezeteivel, az illetékes minisztériumokkal és a regionális közegészségügyi hivatalokkal.

A miniszter garantálta, hogy a mintavételi helyeken minden feltétel adott lesz ahhoz, hogy ne legyen veszélyben sem a tesztalanyok, sem a tesztelők egészsége.

A védelmi tárca külön weboldalt fog indítani, amelyen minden teszteléssel kapcsolatos információ elérhető lesz. Az önkéntesek itt találják majd meg a szükséges űrlapokat is. A tárca közleménye szerint az ún. pilot tesztelés keretében, Árva (Orava) térségében és Bártfán (Bardejov) péntektől (október 23.) vasárnapig (október 25.) 235 mintavételi helyen 180 000 személyt fognak letesztelni. Az akcióba több mint 2500 katonát, rendőrt, tűzoltót, egészségügyi és adminisztratív dolgozót vonnak be.

Igor Matovič (OĽANO) kormányfő  elmondása szerint a tesztelés önkéntes alapú lesz, de azoknak, akik ignorálni fogják, tíz napra karanténba kell vonulniuk.

A kormány vasárnap bízta meg a hadsereget a lakosság országos koronavírus-tesztelésének előkészítésével és az akció lebonyolításával. A fegyveres erők mintegy 8000 tagját fogják kivezényelni a munka elvégzésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?