A vállalkozókon spórol idén a Matovič-kormány

firma
Pozsony |

A jegybank legfrissebb elemzése szerint az államkassza kiadásai idén alacsonyabbak lesznek annál, mint amivel a Matovič-kabinet még nyáron számolt. A kormány leginkább a vállalkozásoknak nyújtott támogatásokon spórol, így az sem csoda, hogy csaknem minden ötödik megkérdezett fontolgatja vállalkozásának a feladását.

Az idei évre az eredetileg, vagyis még az elmúlt év végén elfogadott költségvetés azzal számolt, hogy az állam idén 2,77 milliárd eurós deficittel zárja a gazdálkodását, vagyis ennyivel haladja majd meg a kiadások összege a bevételekét. Az idei hiány eszerint a bruttó hazai termék (GDP) 2,8 százaléka lett volna.

Tavasszal azonban beütött a koronavírus-járvány, amelynek már az első hulláma is hatalmas felfordulást okozott az állam gazdálkodásában. A járvány okozta gazdasági válság miatt a vártnál kisebb összeg folyt be az államkasszába, miközben a leginkább sújtott ágazatok megmentésére és a járványügyi intézkedésekre fordított összeg miatt megugrottak az állam kiadásai. A kormány így már nyáron kénytelen volt módosítani a költségvetésen. Hosszas számolgatás után arra a következtetésre jutottak, hogy az említett tényezők miatt az állam kiadásai idén 42 százalékkal nőnek az eredetileg tervezetthez képest, miközben a bevételek 9 százalékkal esnek vissza. A deficit így az említett 2,77 milliárd helyett 11,95 milliárd euró lesz, ami a GDP csaknem 15 százalékának felel meg.

Az év végéig már csak pár hetünk maradt hátra, és a jegybank legfrissebb elemzése szerint a hiány nem lesz olyan nagy, mint azt még nyáron gondolták. A várt 11,95 milliárd helyett november végén 5,2 milliárd euró körül mozgott a deficit. A jegybank statisztikai és kutatási részlegének az elemzői szerint decemberben ugyan mindig megugranak a kiadások, a deficit azonban így sem lesz akkora, mint azt eredetileg tervezték.

„Hogy az állami költségvetés hiánya nem lesz olyan nagy, az elsősorban a tervezettnél alacsonyabb kiadásokkal magyarázható. Ezek november végén csaknem 8 milliárd euróval maradtak el az eredetileg tervezettől”

– áll a most közzétett elemzésében. A jegybank szakemberei szerint a kisebb kiadásokhoz az is hozzájárult, hogy a kormány jóval kisebb összeget fordított a járvány okozta gazdasági károk enyhítésére. Míg eredetileg azzal számoltak, hogy a járványügyi intézkedések 4,9 milliárd euróval csapolják meg a költségvetést, ez az összeg 1,16 milliárd euróval kisebb lesz. A jegybank szakemberei is elismerik, hogy a kormány leginkább a vállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokon spórolt.

A vártnál kisebb támogatásokat a vállalkozások is megérzik. A Szlovák Vállalkozói Szövetség (PAS) legfrissebb, december elején elvégzett felmérése szerint a vállalkozók már az eddigi intézkedésekkel sem voltak elégedettek. A vállalkozók szerint a járvánnyal kapcsolatos állami támogatás eleve elenyésző, vagyis akkor sem segít rajtuk jelentősebb mértékben, ha hozzájutnak, a támogatás elintézése ráadásul bonyolult ügyintézést igényel.

„A vállalkozók csaknem 80%-a gondolja azt, hogy a kormány nem készült fel a járvány második hullámára. Ennél is többen vallják azt, hogy az állam támogatási rendszere csigalassúságú, nem beszélve a hatékonyságáról”

– nyilatkozta Peter Serina, a PAS ügyvezető igazgatója. Szerinte így az sem csoda, hogy csaknem minden ötödik vállalkozó fontolgatja, hogy feladja a vállalkozását, ha a jelenlegi megszorításokat hosszabb ideig fenntartják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?