A tavalyinál 13 millió euróval több támogatáshoz jutnak a régiók

Sólymos László

Hatékonyabb támogatást nyújt a Környezetvédelmi Alap víz- és csatornahálózat építésére, illetve a középületek, főleg községi hivatalok, óvodák, alapiskolák és közkönyvtárak épületeinek hőszigetelésére - számolt be róla sajtóközleményben a környezetvédelmi minisztérium. Az ivóvíz- és szennyvízhálózat építésénél kiemelt figyelmet kapnak a legkevésbé fejlett járások. Erről ma döntött a kormány, amely egyben 37 millió euróval megemelte az alap költségvetésének kiadási főösszegét.

„A korszerű ugyanakkor környezetbarát technológiák ösztönzésével azt szeretnénk érzékeltetni, hogy a gazdasági növekedés együtt járhat a környezetvédelemmel. Fontos azonban, hogy az intézkedések egymásra épüljenek" hangsúlyozta Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

Jó példa erre az elektromobilitás fejlesztése, melyet a minisztérium első alkalommal támogat. Az első negyedévben a Környezetvédelmi Alap elektromos autó vásárlására is ír ki pályázatot. A kérvények elbírálásánál döntő lesz az is, hogy az adott település kijelölt-e alacsony kibocsátású zónát vagy sem. Ilyen zónák kijelölésének lehetőségét a tárca tavaly vezette be.

A környezetvédelmi minisztérium nagy figyelmet fordít az olyan éghajlatváltozáshoz köthető rendkívüli helyzetekre is, mint az aszály, tűzvész, árvizek, rovarinvázió vagy földcsuszamlások. Az ilyen rendkívüli helyzetek kezelésére az alap pénzügyi tartalékot különít el.

Jelenleg a legkevésbé fejlett járások közé tartozik a Késmárki, Losonci, Poltári, Nagyrőcei, Rimaszombati, Nagykürtösi, Kisszebeni, Felsővízközi, Varannói, Rozsnyói, Szobránci, Tőketerebesi, Bártfai, Gölnicbányai és Mezőlaborci járás, melyek egyedülálló lehetőséget kapnak minőségi projektek benyújtására. A pályázatok hozzájárulhatnak az életminőség, végső soron pedig az emberek egészségének javulásához is ezekben a régiókban.

Részletes információk a támogatási igények benyújtásának határidejével együtt hamarosan a Környezetvédelmi Alap honlapján lesznek elérhetők: www.envirofond.sk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?