A szlovák külügyminisztérium szerint az orosz retorika a náci ideológiát idézi

putyin kp
Pozsony |

A külügyminisztérium tényellenőrzést hajtott végre Vlagyimir Putyin legutóbbi beszéde kapcsán.

Az orosz elnök részleges mozgósítást rendelt el, valamint kijelentette, támogatja a megszállt területeken lebonyolítandó népszavazást, melynek révén ezeket a régiókat Oroszországhoz csatolnák.

A Nyugat állítólag gyengíteni és megsemmisíteni szeretné Oroszországot. Putyin egész beszédében egyszer sem említette ameg az ukránokat, csupán „kijevi rezsimről” és „neonácikról” beszélt, akiktől „fel kell szabadítania” az országot.

Az intolerancia retorikája és az ukrán nemzet létezésének szisztematikus tagadása a náci ideológia jellegzetességeinek felel meg – írta a külügyminisztérium a közösségi hálón.

Putyin beszédében tovább növeli a feszültséget, és nemcsak Ukrajnát fenyegeti, hanem azokat is, akik támogatják Ukrajnát a függetlenségért és szabadságért folytatott igazságos harcban

– olvasható a bejegyzésben.

Putyin továbbá kihagyta, hogy a háborút még 2014-ben kezdte, amikor is Oroszország annektálta Krímet, és katonailag fenntartotta a donyecki és luhanszki területen létrejött rezsimeket azzal a céllal, hogy később egész Ukrajnát uralja.

Szlovákia továbbra is támogatni fogja Ukrajna törvényes harcát, amely által megvédi magát az agresszorral szemben. Oroszország cselekedetei szöges ellentétben állnak a nemzetközi jog alapvető normáival, Moszkva ezek miatt nemcsak egyetemes erkölcsi elmarasztalást érdemel, hanem a szankciós nyomás növelését is – írták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?