A színesfémlopás vége? Csak számlára fognak fizetni!

Pozsony |

<p>Szigorítaná a fémek felvásárlását Peter Žiga környezetvédelmi miniszter. A jövőben a fémet leadóknak a gyűjtőtelepeken nem készpénzben fizetnének, járandóságukat bakszámlán vagy postai utalványon kapnák meg.</p>

 A tárcavezető szerint így visszaszoríthatók lennének a színesfémlopások. A fémtolvajok ugyanis gyakran drága, funkcionális egységeket vernek szét, csak azért, hogy pár centet keressenek. A miniszter korábban arra is gondolt, hogy magánszemélyektől teljesen megszüntetik a fémfelvásárlást. Az ötlet ellen azonban az önkormányzatok tiltakoztak, mondván, hogy így a becsületes állampolgárok sem tudnák hol és hogyan leadni feleslegessé vált fémtárgyaikat, berendezéseiket. A minisztérium terve szerint az átvett színesfémet hét napig kellene tárolni. Ha megállapítják, hogy bűncselekményből származik, akkor rendelkezésükre áll a leadó elérhetősége és számlaszáma. Arra a kérdésre, hogyan juthatnak így pénzhez a romatelepek hátrányos helyzetű lakosai, akiknek nincs bankszámlájuk, a miniszter azt felelte, ha a segélyért le tudnak menni a postára, ezért is megtanulnak majd. Példaként a szomszédos Csehországot érintette, ahol hasonló szabályozás nagyban visszaszorította a színesfémlopásokat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?