A szakszervezet faképnél hagyta a minisztert

Krajniak
Pozsony |

A minimálbér az idei 580-ról jövőre 623 euróra nő – jelentette be az érdekegyeztető tanács hétfői ülését követően Milan Krajniak munkaügyi miniszter. A szakszervezetek tiltakozásul kivonultak a tárgyalásokról, és beszüntették a szociális párbeszédet.

Az érdekegyeztető tanács hétfői üléséhez eleve nem fűztek nagy reményeket, ez azonban a vártnál is rosszabb eredménnyel végződött. A munkavállalók érdekeit képviselő Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) tiltakozásul faképnél hagyta a szakminisztert és a munkáltatók képviselőit, véget vetve a szociális párbeszédnek.

„A munkaügyi miniszter durván megsértette a háromoldalú érdekegyeztetés szabályait, amikor egyéni tárgyalásokra hívta meg a munkáltatók képviselőit, miután mi jeleztük, hogy nem értünk egyet a szaktárca javaslatával”

– nyilatkozta Marián Magdoško, a KOZ elnöke. Szerinte a nagyjából 25 perces találkozón a miniszter igyekezett egyezséget kötni a munkáltatókkal arról, hogy milyen javaslatot nyújtson be a kormányba. Monika Uhlerová, a KOZ alelnöke szerint ilyen botrányos lépésre legutóbb csak Vladimír Mečiar kormányzása idejéről van példa. „Az elkövetkező napokban eldöntjük, hogyan reagálunk a szaktárca lépéseire” – tette hozzá Magdoško, aki szerint az első körben a nemzetközi munkaügyi szervezetekhez fordulnak az ügyben.

„Nem hagyom magam zsarolni olyanoktól, akik körbe-körbe csak a saját elképzeléseiket szajkózzák”

– reagált a miniszter a szakszervezetek lépésére, hozzátéve, hogy hamarosan szeretné átdolgozni az érdekegyeztetésről szóló szabályokat, bevonva az egyeztetésbe a szakmai és civil szerzeteket is. Krajniak a tárgyalásokat követően elmondta, hogy az általa eddig javasolt 620 euró helyett, a jövő év elejétől 623 euróra nő majd a minimálbér. A botrányba fulladt egyeztetés ellenére a miniszter azt állítja, hogy sikerült kompromisszumos megoldást találniuk. A munkáltatók azt tartották volna a legjobb megoldásnak, ha a minimálbér egyáltalán nem nőne, sőt, ha lehetett volna, jövőre még le is faragtak volna az idei 580 eurós összegből, arra hivatkozva, hogy a koronavírus-járvány miatti drasztikus gazdasági visszaesés időszakában teljesen elhibázott döntés lenne a minimálbér emelése. A szakszervezetek azt javasolták, hogy a legalacsonyabb bér kiszámításánál a tavaly elfogadott képletet vegyék alapul, aminek köszönhetően 656 euróra nőhetett volna a minimálbér.

Krajniak hétfőn elállt az általa nemrég kilátásba helyezett startbér bevezetésétől is. Ez utóbbinak az összege a minimálbér 75%-ának felelt volna meg, vagyis 2021-ben bruttó 465 euró, nettó 404 euró lett volna. Az összeget a tartósan, vagyis több mint 12 hónapja munkanélküliként nyilvántartott álláskeresőknek szánták, amit legfeljebb egy évig folyósítottak volna nekik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?