A szakértők nem javasolják az országos tesztelés megismétlését

országos tesztelés
Pozsony |

A szakértői konzílium kizárólag azon járásokban ismételné meg a tömeges tesztelést, ahol az elmúlt hétvégén azonosított pozitív esetek aránya meghaladta az 1,5 százalékot.

Az országos tesztelés második körének megtartása helyett a szakértői konzílium inkább a célzott tesztelést javasolja, amely során a járvány gócpontjaiban, illetőleg a veszélyeztetett polgárok körében történne a vizsgálat. Így például a kórházak új pácienseinél, az egészségügyi és szociális otthonok dolgozóinál, valamint a hajléktalanok, a rendőrség és a katonaság körében. 

Továbbá szorgalmazzák, hogy teszteljék le a hétvégi tömeges vizsgálaton pozitívnak bizonyuló személyek közeli rokonait, valamint a nyitott határátkelők számának csökkentését, és az azon átkelők vizsgálatát. A szakértők úgy vélik, a leginkább fertőzött régiók iskoláinak tanárait és diákjait, illetve a nagy cégek alkalmazottait is tesztelni kéne.

Végső soron hangsúlyozzák a regionális közegészségügyi hivatalok munkájának, valamint az általuk végzett kontaktuskutatások támogatását és megerősítését.

(mr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?