A Smer szerint Šimkónak azonnal menesztenie kellene Hamrant

Robert Fico

A Smer szerint Ivan Šimko belügyminiszternek azonnal menesztenie kellene Hamran István országos rendőrfőkapitányt. „Hamran az első számú rendőrségi tisztviselőként a bizalmatlanságát fejezte ki Maroš Žilinka főügyésszel szemben, elfogadhatatlan politikai töltetű kijelentéseket tesz az ellenzék címére, legújabban pedig a főnökét, a belügyminisztert támadja” – állítja a Smer.

A Smer egyetért abban Šimkóval, hogy a rendőrség nem tehet azt, amit akar, az Alkotmány, a törvények, és politikai döntéssel létrehozott szervek is szabályozzák a működését. „Ha ezt Hamran István és a kenyéradói, Roman Mikulec vagy Igor Matovič (mindkettő OĽaNO a priatelia) nyíltan elutasítják, akkor egyenes adásban erősítik meg, hogy a rendőrség és különösen a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség 2020 óta szó szerint azt csinál, amit akar, és nem habozik súlyos törvénysértéseket elkövetni” – áll a Smer állásfoglalásában, amellyel az OĽaNO a priatelia felhívására reagált, hogy Šimko távozzon a posztjáról.

Šimko a közösségi hálón múlt héten azt írta, számára nem teljesen világos, ki mit ért az alatt, hogy szabad kezet kell adni a rendőrségnek. Rámutatott, hogy demokráciában nem tehet egy „fegyveres erőszakszervezet azt, amit akar”, és nagyon pontosan meg kell határozni az állami kényszerítő eszközök mértékét, emellett hatékony politikai ellenőrzésre is szükség van, mert végső soron a politikusok tartoznak elszámolással a választóknak. Sajtóértesülések szerint ezután Hamran nem zárta ki, hogy lemond.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?