A Smer rendkívüli ülést kezdeményezett a magyar határ ellenőrzése érdekében

kalinak k

A Smer rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte a szlovák-magyar határon bevezetett ellenőrzések elrendelése érdekében, javaslatát néhány frakció nélküli képviselő is támogatta. Erről szerdai sajtótájékoztatóján számolt be Robert Kaliňák, a Smer elnökségi tagja.

„Követeljük, hogy a kormány vezessen be ideiglenes ellenőrzést Szlovákia és Magyarország határán, és az illegális migránsok bejutásának megakadályozása érdekében biztosítson megfelelő erőket és eszközöket a rendőrség és a fegyveres erők megfelelő szervezeti egységeinek részéről” – mondta Kaliňák.

A Smer politikusa bírálta Hamran István országos rendőrfőkapitányt, aki kijelentette, hogy lehetetlen hermetikusan lezárni a magyar határt, a rendőrségnek ehhez nincsenek sem megfelelő technikai eszközei, sem kellő létszámú állománya.

Kaliňák szerint a rendőrség nem akar hozzáfogni az ország megvédéséhez az illegális migrációtól. „Pár nap alatt változtatni lehetne ezen a helyzeten” – jelentette ki. Azt is közölte, hivatalos személy feladatai végrehajtásának akadályozását tapasztalják, ezért bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt „megfelelő beadvánnyal fognak reagálni”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?