Betelt a pohár a pékeknél, már a kenyér is megfizetethetlen lesz?

Árat emelnének a pékségek

A Szlovákiai Pékek, Cukrászok és Tésztagyártók Szövetsége (SZPCC) szerint amennyiben folytatódik az alapanyagok drágulása, az a termékek árában is jelentkezni fog, így a vásárlók minden egyes euró után 10 centtel többet fizethetnek majd.

Mivel drágultak a gabonafélék, így a pékek magasabb áron tudják csak beszerezni a lisztet, ezáltal a kenyérért is többet kell fizetetniük a fogyasztóknak.

A SZPCC igazgatótanácsának elnöke, Milan Lapšanský szerint a koronavírus-járvány idején nem kaptak elég segítséget a kormánytól, az ukrajnai háború kitörése óta pedig elfogytak a tartalékaik, amelyekkel tompíthatnák a növekvő költségeiket.

Kevesebb mint két hónap alatt a liszt ára körülbelül harmadával, az olajok, az élesztő és a csomagolóanyagok ára negyedével, míg az üzemanyag ára ötödével emelkedett, ami összességében 25 százalékos drágulásnak számít.

Ha ez a továbbiakban is folytatódik, fennáll a valós veszélye annak, hogy néhány pékségnek be kell zárnia

– figyelmeztetett Lapšanský.

Mindez az alkalmazottak elbocsátásával járhat, ami ha megtörténik, akkor a vásárlóknak átlagosan 10 százalékos áremelkedéssel szükséges számolniuk a pékáruk esetében. Példának okáért a kenyér, ami ma 1,30 euróba kerül, hamarosan 1,43 euróra drágulhat.

(noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?