A parlament első olvasatban elfogadta a kórházreformot, az abortusztörvény nem ment át

parlament k
Pozsony |

A parlament első olvasatban elfogadta a kórházreformról szóló javaslatot, elutasította ugyanakkor Anna Záborská (OĽaNO–Keresztény Unió) abortusztörvényről szóló törvénymódosító javaslatát.

A kórházreform

A kórházreformot a 145 jelenlévő képviselőből 76 támogatta, 68 pedig ellenezte, így a törvénymódosító javaslat a második olvasatba kerül.

A reform a kórházakat öt kategóriába sorolna a közösségi és regionális kórházaktól a nemzeti kórházakig. Ezzel optimalizálják a kórházak hálózatát, a minisztérium hangsúlyozza, hogy egyetlen intézményt sem zárnak be.

A járvány előtt kihasználatlan kórházi ágyakat néhány év alatt átalakítják más ellátásra, az adatok elemzését követően.

Az orvosok, nővérek és a többi egészségügyi dolgozó a reformnak köszönhetően új berendezésekkel dolgozhatnak, nagyobb csoportokban, a komplikált eseteket is jobban elláthatják.

A reform megszabja a minimális rendelőhálózatot is, mind az általános orvosok, mind a gyerekorvosok esetében. A cél, hogy a betegek elérhető ellátáshoz jussanak járási szinten. A rendelőhálózatot a lakosság száma, a kapacitások, az orvosok életkora és egyéb paraméterek alapján határozzák meg, az adatokat évente újra kiértékelik. Ez alapján megfelelően ellátott, rizikós és kritikus helyzetben levő járásokat határoznak meg, az orvosok pedig ezek alapján az információk alapján dönthetik el, hogy hol nyitnak praxist. A rossz helyzetben levő járásokban 60 ezer eurós támogatást kaphatnának a rendelő felszerelésére, a pénz az uniós helyreállítási alapból érkezne.

A reform következő fázisában a már működő rendelők támogatása következne, és csökkentenék például az adminisztratív terheket.

Az abortusztörvény

A parlament nem fogadta el Záborská abortusztörvényét. A 134 jelenlevő képviselőből 67 szavazott igennel, 38 nemmel, 28-an tartózkodtak. Az új törvény hosszabb időt adott volna a nőknek az abortusz megfontolására. A javaslatok között az is szerepelt, hogy magasabb támogatás járna, ha a gyerek egészségkárosodással születik.

A javaslatot az OĽaNO képviselői közül 8-an nem támogatták, néhányan tartózkodtak. Az Sas ellene szavazott, a Sme rodina képviselőinek java szintén támogatta, de ellene szavazott Boris Kollár, Zuzana Šebová és Petra Krištúfková. A javaslatot szintén elvetették a Tomáš Taraba körül csoportosuló függetlenek, valamint a Za ľudí is, Alexandra Pivková kivételével.

A Smer-frakció nagy része tartózkodott, támogatta a javaslatot Vladimír Faič, Marián Kéry és Juraj Blanár. Az ĽSNS minden képviselője igennel szavazott.

A tervezetet az OĽaNO és a Sme rodina képviselői terjesztették a parlament elé, az is szerepelt benne, hogy a terhes nők szükséglakást kaphatnának, és azt a gyerek hároméves koráig használhatnák, ha személyesen gondoskodnak róla.

Az abortusz megfontolásának ideje 48 óráról 96-ra emelkedett volna, az indoklás szerint azért, hogy a nők még egyszer nyugodtan átgondolhassák döntésüket.

3170,14 eurós egyszeri támogatás járt volna, ha a gyerek egészségkárosodással születik, továbbá az ún. kocsipénz a negyedik gyerek születése után is.

A törvény bevezette volna a titkos szülést, az anya a személyazonossága eltitkolásával is megszülhette volna gyerekét, ha úgy dönt, hogy nem akarja felnevelni.

A törvény átnevezte volna a „művi terhességmegszakítást” a „terhesség művi befejezésére”, és megtiltott volna a terhességmegszakítással kapcsolatos bármilyen reklámot.

Záborská a szavazás után elmondta, egy szavazat hiányzott ahhoz, hogy elfogadják a javaslatot. Hozzátette, úgy véli, hogy amikor a társadalom a fogyatékkal élők vagy a rászorulók megsegítéséről beszél, nem szabad megfeledkezni azokról a családokról vagy nőkről, akik „kritikus helyzetben vannak, amikor arról kell dönteniük, hogy vállalják-e a gyereket, vagy abortuszra mennek". A parlamenten kívüli Progresívne Slovensko (PS) üdvözölte, hogy nem fogadták el a javaslatot. Simona Petrík, a PS képviselője szerint megfizethető fogamzásgátlásra és jobb egészségügyi ellátásra lenne szükségük a nőknek.

Az Amnesty International is kritizálta Záborská javaslatát. A bizottság leszögezte, hogy azok a nők, akik abortuszt akarnak, vagy arra kényszerülnek, – amire a törvény értelmében joguk van –, már most is számos akadályba ütköznek. A szervezet szerint ha a módosító javaslatot elfogadják, még több lesz az akadály. Sok fiatal ellenben támogatta a javaslatot, akik azt írták levelükben, hogy a törvény nem korlátozza közvetlenül az abortusz lehetőségét, „hanem elsősorban a rászoruló terhes nőknek nyújt támogatást”. Az orvosokat és az egészségügyi szakembereket is megosztja a törvényjavaslat. Egyesek támogatják, míg mások nyíltan bírálják.

A parlamenten kívüli KDH sajnálatosnak tartja, hogy nem volt elég képviselő a parlamentben ahhoz, hogy „a terhes nők nagyobb segítséget kapjanak”. „Ezzel szemben érdemi vita helyett a liberálisok és a progresszívek által irányított diskurzus alakult ki a törvényjavaslat kapcsán, amit politikai fegyverként használtak” – áll a mozgalom közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?