A nemzetbiztonsági bizottság elé vinnék a durva rendőr ügyét

Pozsony |

<p>A parlament nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezte ma Ľubomír Galko, a Szabadság és Szolidaritás parlamenti képviselője a közúti ellenőrzés során agresszívan intézkedő Ľuboš Tiefenbach rendőr ügyében.&nbsp;</p>

Az incidens egy szokványos közúti ellenőrzéssel kezdődött. A letartóztatott nő elmondása szerint az egyik rendőr kezdettől fogva arrogáns és agresszív volt, emelt hangon kérdezte, miért nincs a szélvédőn az STK-s piros matrica. „Elmagyaráztuk neki, hogy az STK-n csak igazolást kaptunk. A gépkocsi kívülről ugyanis cégünk reklámjával van átragasztva, s nem látni az autó papírjaiban szereplő piros színét. Ezért kaptunk ideiglenes igazolást, s azt mondták, 30 napunk van a színváltoztatás bejelentésére azzal, hogy az autót addig az igazolás alapján használhatjuk” – mondta a čas.sk hírportálnak a sértett nő. A rendőr ennek ellenére el akarta venni a rendszámait, s miután végighallgatta magyarázatukat, elkezdett kiabálni a nőkre, hogy „hülyék-e”. Ekkor már kint álltak az autó mögött, mire a nő megkérdezte az agresszív rendőrtől, hogy a saját anyjával is ilyen stílussal kommunikál-e. „Kivel beszélsz, te p… kiáltotta rá, majd belökte az autó csomagtartójába, s bilincset tett a kezére” – részletezte a történteket a letartóztatott nő lánya, aki ekkor kezdte mobiltelefonjával rögzíteni az eseményeket. Rövidesen viszont a rendőr földhöz vágta a mobiltelefonját, az ő kezére is bilincset tett és a rendőrőrsre vezette, amiért nem volt nála személyazonossági igazolványa. „Az, hogy az irat elvesztéséről volt igazolásom a rendőrségtől, nem érdekelte” – mondta a másik sértett. Galko indítványát a bizottság mind a hat ellenzéki tagja támogatta. Jaroslav Baškának, a bizottság elnökének így hét napon belül össze kellene hívnia az ülést. Az ülésre várják Robert Kaliňák belügyminisztert, és Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitányt is. A főkapitánytól azt várják, hogy konkrét intézkedéseket tegyen annak érdekében, hogy az ilyen esetek ne ismétlődhessenek meg. „Egy rendőr megbüntetésével az ilyesmit nem lehet szőnyeg alá söpörni, ugyanis rendszerhibáról van szó” – mondta az ellenzéki honatya. (dem, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?