A majomhimlős személy közeli kontaktusai elsősorban a vele egy háztartásban élők

majomhimlő

A majomhimlővel fertőzött személy közeli kontaktusa elsősorban a szexuális partnere, a vele egy háztartásban élő személyek, illetve azok, akik a beteg ágyneműjével vagy ruházatával érintkeztek – áll a közegészségügyi hivatal (ÚVZ) közleményében, amit Daša Račková, a hivatal szóvivője juttatott el a TASR hírügynökséghez.

A szóvivő elmondta, fontos, hogy a kontaktszemélyek pontos tájékoztatást kapjanak arra vonatkozóan, hogy az utolsó találkozást követő 21 napon keresztül naponta ellenőrizzék egészségi állapotukat, mérjék testhőmérsékletüket vagy figyeljék a betegség klinikai tüneteit. „Ha észlelik magukon a tüneteket, karanténban kell maradniuk, kivéve, ha orvosi vizsgálatra vagy tesztelésre kell menniük" – mondta a szóvivő, és hozzátette, a további teendőket az orvos határozza meg.

Račková hangsúlyozta, hogy minden beteget és gyanús esetet orvosnak kell kivizsgálnia. Ő állapítja meg a betegség lefolyásának súlyosságát. „Akiknél nagyobb a kockázata a betegség súlyos lefolyásának, azoknak kórházi kezelésre, illetve vírusellenes gyógyszerekre lehet szükségük" – mondta.

A beteget arra utasítják, hogy maradjon karanténban, amíg az utolsó kiütés is el ne múlik. „A karantént csak akkor hagyhatja el a fertőzött, ha orvoshoz kell mennie, de olyankor köteles reszpirátort viselni és eltakarni a kiütéseket" – tette hozzá a szóvivő.

A betegség ideje alatt kerülni kell a más személyekkel való fizikai érintkezést, a háziállatokkal való érintkezést, és a beteg csak a saját dolgait használhatja. Račková hozzátette, a betegeknek figyelemmel kell kísérniük az állapotuk alakulását.

Csütörtökön Szlovákiában megerősítették egy felnőtt személynél a majomhimlő-fertőzést. Valószínűleg külföldön fertőződött meg. Kórházban, elkülönítve kezelik. Az illetékes regionális közegészségügyi hivatal minden közeli kontaktusát értesítette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?