A magyar külpolitika mintáit veheti át Blanár

blanar k

Az újonnan kinevezett külügyminiszter, Juraj Blanár (Smer) valószínűleg a magyar diplomácia mintája alapján tevékenykedhet.

Több mint egy évtized után Szlovákiának nem lesz diplomata külügyminisztere. Miroslav Lajčák, Ivan Korčok, Rastislav Káčer és Miroslav Wlachovský után a minisztériumot a Smer párt elnökhelyettese, Juraj Blanár fogja vezetni.

Az, hogy a külügyminiszter politikus és nem diplomata, egyáltalán nem számít szokatlan jelenségnek – mutatott rá Jozef Lenč politológus. „A minisztereknek politikusként kell dolgozniuk. A diplomatáknak diplomáciát kell végezniük” – magyarázta a Markízának.

A politológus szerint a külügyi tárca egyik legfontosabb feladata, hogy felelősségteljes és hiteles partnere maradjon azoknak a szervezeteknek, amelyeknek tagjai vagyunk.

Lenč ugyanakkor részleges fordulatot vár Szlovákia külpolitikai irányultságában.

Az EU-val és a NATO-val kapcsolatos külpolitikánk az ukrajnai háború, a migráció és az unió bővítése kapcsán minden bizonnyal jobban fog hasonlítani a magyarra, mint az Eduard Heger vagy Ódor Lajos korábbi kormányai által megvalósítottra

– tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?