A Kuciak-gyilkosság is téma volt az EP-képviselők bizottsági ülésén

Ján Kuciak-megemlékezés
Strasbourg |

Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) szerdán meghallgatást tartott Daphne Caruana Galizia máltai újságírónő, valamint Ján Kuciak szlovák újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásával összefüggésben. Sophie in 't Veld, az EP jogállamiságot felügyelő csoportjának (ROLMG) elnöke a meghallgatáson elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy egyik ügy felderítése terén sem történt jelentős előrelépés.

Hozzátette: aggodalommal tölti el őt, hogy a nyomozás eddig nem vezetett semmilyen eredményre sem Máltán, sem Szlovákiában.

Laurent Richard oknyomozó filmes, a Daphne Project kezdeményezés ügyvezető igazgatója a meghallgatáson hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a máltai és a szlovákiai újságírók tudják, nincsenek egyedül. „Fontos, hogy kölcsönösen segítsék egymást és együttműködjenek. A sajtószabadság a demokrácia alapja” – tette hozzá.  

A meghallgatáson jelen volt Jana Maškarová, a szlovák rendőrség első rendőrfőkapitány-helyettese is. Elmondása szerint azért vett részt az ülésen, hogy biztosítsa az EP tagjait: bízhatnak a rendőrségben és elhihetik, hogy a nyomozás valóban objektív módon, külső beavatkozás nélkül folyik.

Monika Smolková (Smer-SD) EP-képviselő csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a meghallgatáson „csak tíz” kollégája vett részt, közülük négyen Szlovákiából. „A másik oldalon örülök, mert itt voltak az Europol, az FBI és az Eurojust képviselői, akik biztosítottak minket arról, hogy Szlovákiában az ő felügyeletük alatt folyik a nyomozás, és hogy független” – mondta a képviselő, hozzátéve: szilárdan hiszi, hogy felderítik ezt a gyilkosságot.

Branislav Škripek (OĽaNO) EP-képviselő szerint ugyanakkor a képviselők több feltett kérdésre sem kaptak választ a meghallgatáson. Úgy véli, homályban maradt, hogyan alakul a nyomozás. Škripek továbbá a nyomozás „lefagyásáról” beszélt, illetve arról, hogy az ügyet napirenden kell tartani, és folytatni kell a tüntetéseket, a konkrét változások követelését.

A meghallgatáson Pavla Holcová cseh és Matúš Dávid szlovák újságíró is részt vett. A politikai helyzet taglalása mellett azokról a támadásokról és rágalmazásokról is beszéltek, melyek az újságírókat érik a hazájukban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?