A kormánynak már csak egy utolsó ajánlata van az orvosoknak

valsagstabterve
Pozsony |

Megakadt a tárgyalás, a kormánynak szerdán sem sikerült megállapodásra jutni az orvosokkal. A kabinet rendszerszintű megoldás helyett egyszeri, több ezer eurós juttatással bírná maradásra az orvosokat.

„Az orvosi szakszervezetekkel való megállapodásra irányuló erőfeszítések egyelőre kudarcot vallottak” – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a válságstáb ülését követően. „A hazájuknak szüksége van önökre” – üzente az orvosoknak, miután elutasították a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) fizetésemelésre vonatkozó követeléseit. Hozzátette, az LOZ képviselői kedden este további béremelési követeléssel álltak elő, amelyre plusz 120 millió eurót, azaz összesen 430 millió eurót kellene elkülöníteni a költségvetésből. „Kivágta a biztosítékot” – mondta Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter a szakszervezet kiegészített követeléseire utalva. A válságstáb ülése után élesen bírálta a szervezet képviselőit, amiért újabb feltételeket szabtak, melyek állítása szerint nemcsak költségesebb megoldást eredményeznének, de nem oldanák meg a munkaerőhiányt sem a kórházakban.

Az utolsó ajánlat

A miniszterelnök arra kérte az orvosokat, hogy vonják vissza felmondásukat. Elmondta, a kormány nemcsak az orvosoknak, hanem az egészségügyben dolgozó egyéb foglalkozásoknak is stabilizációs juttatást kínál. Az orvosok a következő 3 évre 10 ezer eurót kapnának, a szakvizsgával rendelkező orvosok pedig minden ledolgozott év után plusz ezer eurót kapnának decemberben – ez az összeg azonban nem haladhatja meg a 30 ezer eurót. A többi egészségügyi dolgozót fejenként 5 ezer euróval tartaná a munkahelyükön a kormány. Matovič szerint ettől függetlenül „szabadok” maradnak – ha mégis távozni szeretnének „csak” a juttatás azon részét kell visszafizetniük, amelyet nem érkeztek ledolgozni a 3 évből.

A miniszterelnök hangsúlyozta, a 7 pontot ők maguk is fontosnak tartják, egyes változások megvalósításához azonban több időre van szükség. Megjegyezte, a színvonalas egészségügyi rendszer megteremtéséhez nem elég az orvosok bérét megemelni.

Matovič szerint a stabilizációs juttatásra az orvosok esetében több mint 200 millió eurót költene a kormány, a többi szakma esetében további 200 millió euróra lesz szükség. Kiderült az is, a kabinet korábbi ajánlata már nem érvényes, így aki nem írja alá november végéig az új szerződést, az a stabilizációs juttatástól is elesik.

Jöhet a veszélyhelyzet

Az egészségügyi tárca vezetője megerősítette, a válságstáb azt javasolta, ha nem születik megállapodás, december elsejétől hirdessék ki a veszélyhelyzet. Lengvarský kijelentette, ha nem sikerül megakadályozni a tömeges felmondást, jövő héten szerdán a kormány elé terjeszti a javaslatot, s az egész országban életbe lép a veszélyhelyzet. A miniszter szerint erre azért van szükség, hogy a kórházak között elrendelhessék a felszerelés, személyzet, illetve páciensek átirányítását. Matovič leszögezte, a veszélyhelyzetet nem fogják arra használni, hogy odaláncolják az orvosokat a betegek ágyához.

Lengvarský megismételte, ha a memorandumot nem is írják alá, a minisztérium teljesíteni fogja az LOZ-val megtárgyalt 7 pontot, s ma további tárgyalásokat folytatnak a szakszervezet képviselőivel a tervezett törvényjavaslatokról. Az LOZ egyelőre nem reagált a kormánnyal folytatott tárgyalásokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?