A kormányfő el tudja képzelni a képviselők mentelmi jogának szűkítését

Peter Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő el tudja képzelni, hogy szűkítenék a képviselők kijelentéseire vonatkozó mentelmi jogot, amely nem terjedne ki a rasszista vagy az egyes vallásokat sértő megnyilvánulásokra.

 

Pellegrini keddi sajtótájékoztatóján kifejtette: a parlamenti képviselők mentelmi joga nem terjedhet ki olyan nyilatkozatokra, amelyekért az átlagpolgárt megbüntetnék.

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke hétfőn beszélt a képviselők kijelentéseit érintő mentelmi jog korlátozásának lehetőségéről. Danko elképzelése szerint a képviselő elveszítené a védettségét, ha például antiszemita kijelentéseket tenne. Hozzáfűzte: az antifasiszta intézkedésekről kerekasztal-tárgyalást kellene folytatni.

 

„Az antifasiszta intézkedések egyike a kijelentésekre vonatkozó mentelmi jog szűkítése lehetne” – közölte a parlament elnöke a hétfői sajtótájékoztatóján. Egyes parlamenti képviselők szerinte más államokat és más vallási meggyőződéseket becsmérelnek, részben azért, mert tudatában vannak a kijelentéseikre vonatkozó mentelmi jognak.  

Danko már július végén is arról beszélt, hogy antifasiszta intézkedéseket fog kezdeményezni, amelyekkel az ĽSNS párt feloszlatását akarja elérni. Az intézkedéseket egy különleges szakmai bizottság készítené elő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?