A kormány jóváhagyta az USA és Szlovákia közötti védelmi megállapodást

Jaroslav Naď
Pozsony |

A kormány szerdán megszavazta a Szlovákia és az Amerikai Egyesült Államok közötti, védelmi együttműködésről szóló megállapodást (DCA).

A dokumentumot annak aláírása után még jóvá kell hagynia a parlamentnek, és ratifikálnia kell az elnök asszonynak is. A kormányülés előtt a Biztonsági Tanács is elfogadta a megállapodást, amely lehetővé tenné az amerikai fegyveres erők számára a Malacky-Kuchyňa és a Sliač katonai repülőterek, esetlegesen más létesítmények használatát is. A megállapodást tíz évre kötnék. Ezt követően is érvényben maradna, felmondani egyéves felmondási idővel lehetne.

Az amerikai fegyveres erők a megállapodásban rögzített létesítményeket például kiképzésre, gyakorlatozásra, manőverekre, a személyzet elszállásolására és a haderő telepítésére használhatnák. A szerződés azt is lehetővé tenné számukra, hogy védelmi eszközöket, felszereléseket és hadianyagot telepítsenek a létesítményekbe, illetve ott tárolják azokat. Szlovákiát előzetesen tájékoztatni kellene a szállítmányokról és a beszállítókról.

Szlovákia a szerződés aláírásával lemondana a büntetőjogi hatáskör gyakorlásának elsőbbségi jogáról az amerikai fegyveres erők tagjaival szemben. Kivételt képeznének a Szlovákia számára különös jelentőséggel bíró, konkrét bűncselekmények.

Az amerikai forrásokból épített infrastruktúra a Szlovák Köztársaság tulajdonát képezné. Az amerikai fegyveres erők addig használhatnák azt, amíg szükségük van rá.

Az amerikai fegyveres erők által üzemeltetett repülőgépek, hajók és járművek a szerződés értelmében szabadon mozoghatnának a Szlovák Köztársaság területén a biztonsági és közlekedési szabályok betartása mellett. Bármikor beléphetnének az országba és bármikor elhagyhatnák azt. Az Egyesült Államok beleegyezése nélkül nem lehetne a fedélzetükre lépni, a gépeket engedély nélkül nem lehetne átvizsgálni sem.

A megállapodás célja elmélyíteni Szlovákia és az USA kölcsönös együttműködését. Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter és Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter leszögezték, hogy a szerződés teljes mértékben tiszteletben tartja az ország szuverenitását. Elutasítják, hogy az amerikai hadsereg állandó szlovákiai jelenlétének feltételeit teremtené meg. A megállapodás lehetővé teszi, hogy pénzeszközöket merítsenek a szlovák fegyveres erők infrastruktúrája javára. Első körben mintegy 100 millió dollárról lenne szó.

A DCA-ról szóló tárgyalások még az előző kormány idején kezdődtek meg. A Peter Gajdoš (SNS) akkori miniszter által vezetett védelmi tárca úgy döntött, nem vesz részt rajtuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?