A kormány jóváhagyta az új Covid-automatát, jövő héttől kilenc járás narancssárga jelölésű

koronavírus

Az új Covid-automata ötszínű lesz. Az országos helyett a regionális intézkedésekre kerül majd a hangsúly. Döntő tényező lesz az is, hogy az adott járásban milyen mértékű a rizikócsoportok átoltottsága. A kormány a keddi ülésén hagyta jóvá az új automatát, ennek alapján lépnek majd hatályba az egyes járványellenes óvintézkedések.

Az új Covid-automata értelmében öt riasztási fokozatot fognak megkülönböztetni: zöld (megfigyelés), narancssárga (éberség), piros (elsőfokú fenyegetettség), bordó (másodfokú fenyegetettség), fekete (harmadfokú fenyegetettség). Egy konkrét járás besorolásakor figyelembe fogják venni azt is, hogy az 50 évnél idősebb lakosok mekkora hányadát oltották már be az adott régióban. Minél több embert oltottak be ebből a korosztályból, annál nagyobb lesz az esélye, hogy az adott régió jobb besorolást kap, és a fertőzöttek számától függetlenül enyhébb óvintézkedések lépnek ott életbe. Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének (IZA) vezetője ezt azzal magyarázta, hogy az idősebbek átoltottsága nagy mértékben tehermentesíti az egészségügyi rendszert.

A Covid-automatát hetente frissíteni fogják. Az adott járás új besorolása és ezzel együtt az újabb óvintézkedések mindig a következő hétfőtől lépnének életbe, rendkívüli esetben előbb is.

A szolgáltató egységek fenntartói maguk dönthetik majd el, hogy csak az oltottakat, a negatív teszttel rendelkezőket, illetve a Covid-19 betegségen átesetteket szolgálják-e ki, vagy másokat is. Ezt előre be kell jelenteniük, az egyes kategóriákra más-más intézkedések vonatkoznak majd. Azokban az egységekben, ahol csak oltottakat szolgálnak ki, nem lesz létszámkorlát, kivéve, ha az adott járás fekete besorolású. Ha egy szolgáltató nem tartja magát az általa választott rezsimhez, szankciókra számíthat. Mindez nem vonatkozik az üzletekre, ahol az emberek kevesebb időt töltenek, és ahol jobbára létfontosságú fogyasztási cikkeket szereznek be. A pontos szabályokat a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) rendelete fogja lefektetni.

Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügy-miniszter kilátásba helyezett egy olyan alkalmazást is, amely lehetővé teszi a szolgáltatóknak a Covid-igazolványok ellenőrzését. Hozzátette: ha valaki a teszt mellett dönt, 24 óránál nem régebbi antigén, vagy 72 óránál nem régebbi PCR-tesztet fognak kérni tőle.

Narancssárga járások

Augusztus 16-tól, jövő hétfőtől kilenc járás kerül át a zöld, megfigyelési fázisból, a narancssárga, éberségi fázisba. A Gölnicbányai, a Kassai I.–IV., a Kassa-vidéki, a Poprádi, az Iglói és az Ólublói járások kivételével az összes többi járás a zölddel jelölt fokozatban marad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?