A kormány elfogadta a 2023-as költségvetés tervezetét

Krajniak
Pozsony |

A kormány pénteken elfogadta a jövő évi állami költségvetés tervezetét. A hagyományokhoz híven erre idén is az utolsó pillanatban kerítettek sort, a hatályos jogszabályok szerint ugyanis a kabinetnek minden évben október 15-éig kell elküldenie a parlamentbe a következő év költségvetési tervezetét.

A kormány által elfogadott javaslat szerint – amely a parlamenti vita során még gyökeres változásokon eshet át – Szlovákia államháztartási hiánya, az idei évre jelzett közel 5%-ról, jövőre várhatóan a bruttó hazai termék (GDP) 6,44%-ára emelkedik. Az államháztartás teljes bevételei várhatóan elérik az 50,579 milliárd, a kiadásai pedig az 58,451 milliárd eurót. Ezen belül az állami költségvetés bevételei 26,699 milliárd, a kiadásai pedig 35,041 milliárd eurót tesznek ki. Az állami költségvetés hiánya így jövőre eléri a 8,342 milliárd eurót.

Az energiaválság enyhítésére a jövő évi költségvetésben 3,4 milliárd eurót különítettek el. Ebből 1,4 milliárd eurót a gazdasági tárca, 900 millió eurót a munkaügyi minisztérium, 940 millió eurót pedig az Államkincstár költhet el. A szociális kiadásokra a jövő évi költségvetésben összesen 16,2 milliárd eurót fordítanak, ami a GDP 13,2 és az állami kiadások 27,7%-át teszi ki. Milan Krajniak munkaügyi miniszter szerint a kormány által elfogadott javaslat „Szlovákia történetének eddigi legszociálisabb költségvetése”, az ideihez képest ugyanis jövőre 2,83 milliárd euróval több jut a szociális intézkedésekre.

„A szociális kiadások ilyen gigantikus növekedésére még nem volt példa Szlovákia történetében”

– mutatott rá Krajniak, hozzátéve, hogy a 2,83 milliárd eurós összeg tartalmazza a gyermektámogatások emelését, a nyugdíjak valorizációját, valamint 900 millió eurót a magas energiaárak miatt nehéz helyzetbe került háztartások megsegítésére.

A jövő évi költségvetést a pénzügyminisztérium a geopolitikai válság okozta hatalmas bizonytalanság közepette dolgozta ki, az elemzők azonban jó hírnek tartják, hogy jelentős összeget, 3,4 milliárd eurót különítettek el az energiaválság enyhítésére. „Bár a költségvetés értékelését segítené, ha tudnánk, hogy mire fogják felhasználni ezeket a pénzeszközöket, a jelenlegi bizonytalan helyzetben már maga a jelzés is fontos, hogy segítség érkezik a gazdaságba. Amíg ugyanis a nemzetállamok és az uniós hatóságok nem tudják megoldani az energiaágazat stratégiai kérdéseit, olyan költségvetési ösztönzőkre lesz szükség, amelyek fenntartják a vállalkozásokat, és megvédik a háztartásokat az életszínvonal jelentős csökkenésétől” – mondta el lapunknak Matej Horňák, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?