A kormány 350 euró soron kívüli jutalmat ad az egészségügyiseknek

Matovič Heger
Pozsony |

Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök pénteken röviddel 17 óra előtt bejelentette, a szociális és az egészségügyi ágazatban dolgozók egyszeri rendkívüli jutalomként 350 eurót kapnak.

Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter a kormányfő bejelentése után elmondta, a jutalmat az 578-as számú, egészségügyről szóló törvény megfelelő paragrafusa alá tartozó munkavállalók kapják. Ebbe beletartoznak azok a medikusok is, akik valamely egészségügyi intézményben dolgoznak. December 20-án kezdik összesíteni az adatokat arról, kiknek jár a pénz. A munkaadóknak innentől kezdve két napjuk lesz arra, hogy jutalomra jogosult munkavállalóik nevét elküldjék. Ez az állami és magánkórházakra, a rendelőkre egyaránt vonatkozik. Az egészségügyisek a pénzt a decemberi bérrel, vagyis januárban utalt fizetéssel kapják meg.

Milan Krajniak (Sme rodina) szociális miniszter pedig arról beszélt, a szociális létesítményekben dolgozóknak, így a gyermekvédelem munkatársainak is jár a 350 eurós egyszeri rendkívüli jutalom. Ez az intézkedés 32 222 munkavállalót érint és 15 247 000 euróba kerül a központi költségvetésnek. Krajniak megköszönte a szociális ágazatban dolgozók áldozatos munkáját, külön kiemelte, hogy ebben az évben sikerült megakadályozni, hogy a koronavírus olyan mértékben terjedjen a szociális intézményekben, mint tavaly.

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter elmondta, az egészségügyiseknek adott jutalom összesen kb. 51 millió euróba kerül a költségvetésnek. Megköszönte Lengvarskýnak és Krajniaknak, hogy gyorsan reagáltak a pénzügyi tárcának a jutalomra vonatkozó felajánlására. Matovič arról beszélt, jövőre összesen 91 millió eurót költenek az egészségügyisek fizetésének a növelésére, 11 millió eurót pedig arra különítettek el, hogy több egészségügyi nővért tudjanak foglalkoztatni. „Így a most bejelentett 51 millióba kerülő jutalmakkal együtt összesen 153 millió euróval fejlesztjük a béreiket” – összesítette a pénzügyminiszter, majd arról beszélt, hogy a többi állami alkalmazott fizetésének emelésével együtt ilyen célra jövőre összesen 273 millió eurót költenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?