A koalíciós pártok támogatnák a karantén idejének lerövidítését

kijárási tilalom
Pozsony |

A koalíciós pártok támogatnák a szakértői konzílium, a karantén idejének 14 napról tíz napra való lerövidítéséről szóló javaslatát – erősítették meg a kormánypártok.

„A mi mozgalmunk a pandémia kezdetétől felelősségteljesen viselkedik, és tiszteletben tartja a szakértők véleményét. Amennyiben ezt a módosítást az egészségügyi minisztérium és a Közegészségügyi Hivatal is jóváhagyja, természetes mi is támogatjuk” – áll az OĽaNO állásfoglalásában.

„Támogatjuk a szakértői bizottságot, hiszen ők azok, akik leginkább értik a problémát, így aztán helyénvaló az ő javaslataik szerint eljárni” – fejezte ki támogatását a Sme rodina.

A Za ľudí párt is tiszteletben tartja a szakértők véleményét, így aztán azt ha az egészségügyi tárca és a Közegészségügyi Hivatal is támogatja, ők is így tesznek majd.

„Az SaS párt támogatja a karantén 14 napról tíz napra való rövidülését, hiszen mi találtuk ki, valamint mi magunk javasoltuk a koalíciós tanácsnak és az egészségügyi miniszternek” – jelentette ki Jana Bittó Cigániková (SaS), a parlamenti egészségügyi bizottságának képviselője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?