A Kerekasztal törvénymódosítást dolgozott ki a vasútállomások kétnyelvű felirataiért

Somorja/Pozsony |

<p>A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala jogászai kidolgoztak egy törvénymódosítást, amely lehetővé tenné a kétnyelvű feliratok legális feltűnését a vasútállomásokon. Itt található a Kerekasztal ezzel kapcsolatos közleménye, videója.</p>

"A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala a kétnyelvű vasúti táblák kapcsán már hetek óta levelezést folytat a vasutakkal (ŽSR). A Jogsegélyszolgálat véleményére alapozva a Kerekasztal először még május 30-án érdeklődött a többnyelvűsítés gyakorlati akadályaival kapcsolatban, majd az ekeli vasúti megálló aktivisták általi felújítása és a magyar megnevezést tartalmazó táblák eltávolítása kapcsán is információkat kért az illetékesektől.

A szervezet a második megkeresésre hivatalos választ kapott, melyből egyértelműen kitűnik, valóban a vasúti dolgozók távolíthatták el az ekeli táblákat. A hivatalos álláspont szerint jogi, technikai és terminológiai akadálya is van annak, hogy kikerüljenek a magyar feliratok, ráadásul a nyelvhasználati törvény nem vonatkozik a vasutak normáira, melyek alapján nem településekről, hanem megállókról beszélhetünk.

A gyakorlatban ugyanakkor több kérdés is felmerül a vasút eljárásának jogosságával kapcsolatban. A törvény ugyanis értelmezéstől függően lehetőséget ad a kétnyelvű táblák elhelyezésére, a vasút pedig nem veszi figyelembe az érintett rendelkezéseket. Árulkodó a következetlenséggel kapcsolatban az is, hogy az Ekelen kifüggesztett kétnyelvű menetrend nem tűnt el, mindössze a látványosabb helynévtáblák.

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala a kérdés rendezését elősegítendő jogászai javaslatait figyelembe véve kidolgoz egy törvényjavaslatot, hogy minden adminsztratív akadály elhárulhasson a kétnyelvű táblák kihelyezése előtt. A szervezet parlamenti képviselőknél is támogatást szeretne szerezni. A Kerekasztal optimista várakozással tekint továbbá A. Nagy László kisebbségi kormánybiztos ténykedésére, aki megmutatta, hogy nem közömbös számára a táblák ügye, s kedden találkozik a vasúti illetékesekkel."

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?