A képviselők hamarabb fejezték be a pénteki ülést

parlament illusztráció
Pozsony |

A megszokottnál korábban fejeződött be a pénteki parlamenti ülés, amely általában délután kettőig szokott tartani. A képviselők kedden (december 1.) ülnek be ismét a parlament padjaiba, amikor a gazdasági és az igazságügyi tárca által beterjesztett módosításokkal fognak foglalkozni. Ezenkívül a főügyészválasztásra is kedden kerül sor.

A 18. parlamenti ülés negyedik napján a képviselők elfogadták többek között a költségvetési tartalék kezelésének új szabályait, és azt a javaslatot is jóváhagyták, mely szerint külön adókulcs fog vonatkozni a benzinre és külön adókulcs a gázolajra.

A parlament szintén pénteken szavazott a Főügyészség (GP) és a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) múlt évi tevékenységéről szóló éves jelentésről. A Főügyészség tevékenységéről szóló jelentést a képviselők nem hagyták jóvá, az ÚŠP jelentését pedig elutasították. Ez utóbbit Alexander Bíró, a speciális ügyész helyettese mutatta be a parlament előtt.

Bíró szerint Dušan K. speciális ügyész letartóztatása és az ellene indított büntetőeljárás nemcsak az ÚŠP számára tragédia, hanem minden ügyésznek és az ügyészségnek mint olyannak is. Mint elmondta, Dušan K. letartóztatása után a rendőrség az ő irodáját is átkutatta. Továbbá arról tájékoztatott, hogy az ügyészség vezetőségével együtt átnézték az ott talált iratokat. Hozzátette: az ügyészség tevékenységéről szóló jelentést ő maga dolgozta ki az egyes osztályok és részlegek igazgatóinak a segítségével. Dušan K. eddigi speciális ügyész a jelentést csupán jóváhagyta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?