A kárpátaljai magyarok majdnem megváltója lehet az új ukrán elnök

Brenzovics László MTI
Dunaszerdahely |

Az új ukrán elnökben bíznak a kárpátaljai magyarok, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke azt mondta, az új ukrán elnök révén javulhat a kárpátaljai magyarok helyzete.

A hétvégén Szlovákiában tartotta éves konferenciáját és közgyűlését az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN), az eseménysorozat egyik helyszíne Dunaszerdahely volt. A témák között szerepelt az ukrajnai kisebbségek helyzete is, Brenzovics László elmondta, a kisebbségi jogok korlátozása jelentős feszültségeket okoz az országban. „Úgy vélem, a kisebbségi kérdés rendezése nélkül aligha lehet helyreállítani Ukrajna egységét és stabilitását” – mondta. Hozzátette, a jelenlegi elnök, Volodimir Zelenszkij kisebbségi témában mérsékeltebb politikát fog folytatni, mint elődje. „A kisebbségellenes politikát ugyanis az ország többsége nem támogatja” – magyarázta Brenzovics. A KMKSZ elnöke azonban arra is emlékeztettet, Zelenszkij döntő kérdésekben nem nyilatkozott a kampánya során. „Így mindenki azt képzel bele a politikájába, amit csak akar” – mondta Brenzovics. Szerinte a küszöbön álló parlamenti választás után csökken a radikális nézeteket képviselő csoportok száma a kijevi törvényhozásban. A KMKSZ elnöke szerint az európai vezetőknek és az Egyesült Államoknak is el kell gondolkodnia azon, hogy ha tényleg békét akarnak Ukrajnában, akkor a kisebbségi kérdéseket megfelelő módon kell rendezni. Arra a kérdésre, vajon megfelelő eszköz-e Magyarország részéről, hogy a kisebbségeket sújtó ukrán törvények miatt blokkolja Kijev NATO-csatlakozását, Brenzovics azt a választ adta: „Magyarország dönti el, hogy milyen eszközöket használ”. A kárpátaljai politikus hozzátette, ezekben a kérdésekben Romániának is hasonló az álláspontja, mint Magyarországnak.

Brenzovics emlékeztetett, Ukrajnában 2014 után gyakorlatilag felszámolták a kisebbségi jogokat. A médiatörvény, a felsőoktatási és oktatási törvény diszkriminálja a nemzetiségeket, például jelentősen korlátozzák a nyelvhasználatot. A KMKSZ elnöke reméli, hogy az új ukrán parlament enyhít ezeken a törvényeken.

Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) újraválasztott vezetője bízik abban, hogy az új ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij színre lépésével lesz olyan partner, akivel az ott élő kisebbségek a problémáikról nyíltabban tudnak beszélni. „Talán az a merev, kisebbségellenes magatartás, ami a Porosenko-rezsimet jellemezte, lecserélődik” – mondta el lapunknak Vincze a FUEN éves konferenciájának dunaszerdahelyi eseményén. A kisebbségi szervezet elnöke azt reméli, hogy a magyar –ukrán és a román–ukrán kétoldalú viszonyban is eredményes kapcsolatfelvételre kerülhet sor.

Jarábik Balázs külpolitikai elemző elmondta, már a kijevi törvényhozás elé terjesztették a kisebbséginyelv-használatot korlátozó oktatási törvény egy új, enyhébb változatát. Ez a magániskolákat teljesen kivonná az előző jogszabály hatálya alól, amely az oktatás számára kötelezően az ukrán nyelvet írja elő. Az első olvasatban már elfogadott enyhítő javaslat szerint az állami iskolákban az ötödik osztályig az oktatás 20 százalékának ukránul kell folynia. A kilencedik osztályosoknak már 40 százalék, a középiskola végére pedig 60 százalék a kötelezően ukrán nyelvű oktatás aránya. Jarábik hozzátette, a törvény szigorú változatának hatályát pedig 2023-ig tolták ki. Az elemző szerint Zelenszkij valóban enyhíteni akar a kisebbségeket sújtó jogszabályokon, de visszavonni azokat nem fogja.

Ackermann Sándor, a magyar Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője szerint van alapja Brenzovics bizakodásának, de Zelenszkijnek egyensúlyoznia kell a nacionalista és a mérsékeltebb erők között. „Ha bármilyen nagy engedményt tenne a nemzetiségek, elsősorban az ukrajnai oroszok irányába, akkor valószínűleg sok ukrán nemzeti érzelmű választó elpártolna tőle” – mondta az elemző.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?