A járványügyi helyzet miatt Čaputová elhalasztotta a Nyitra megyei munkaútját

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő a romló járványügyi helyzet miatt elhalasztotta a Nyitra megyébe tervezett kétnapos munkaútját. Erről a közösségi oldalán tájékoztatott.

Az államfő emlékeztetett: Nyitra megyében több fontos találkozón is részt kellett volna vennie.

„A vörös színű jelzőlámpa Pozsonyban azonban rám is vonatkozik. Mindenképpen felelősségteljesen szeretnék eljárni, ezért nem megyek munkaútra olyan helyzetben, mikor sem én, sem a munkatársaim nem tudják kizárni a vírus továbbterjedésének kockázatát. Ezt felelőtlenségnek tartanám”

– közölte Čaputová.

Az államfő elmondta: fontos, hogy az emberek betartsák az egészségügyi szakértők, az állam vagy az önkormányzat rendeleteit. Szerinte ismét körültekintőnek kell lennünk, és mérlegelnünk kell, hogy szükséges-e részt vennünk egyes találkozókon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?