A Fico-kabinetnek véget kell vetnie a pénzszórásnak

Kamenicky
Pozsony |

A szlovák államháztartás hiánya tavaly elérte a 6 milliárd eurót, vagyis a háromszorosára nőtt az előző évhez képest – derül ki a Statisztikai Hivatal hétfőn közzétett jelentéséből. A Költségvetési Tanács szerint azonban így is jobb eredményt értünk el az eredetileg vártnál.

Szlovákiában tavaly az a nem túl gyakori helyzet állt elő, hogy az állam éves gazdálkodásáért három kormány volt felelős. Május közepéig Eduard Heger kormánya vezette az országot, amelytől a parlament időközben megvonta a bizalmat, és amelyet a vége felé az OĽaNO, a Sme rodina, a Za ľudí és a Demokraták képviselői támogattak. Május közepétől a ma már a Progresszív Szlovákia (PS) EP-listavezetőjeként tevékenykedő Ódor Lajos „szakértői” kormánya vette át a kormányrudat, amit aztán október vége felé adtak át az őszi parlamenti választásokból győztesen kikerülő Robert Fico (Smer) legújabb kormányának. Ami az említett három kormányt összeköti, hogy kisebb-nagyobb mértékben mindhárom felelős az ország tavalyi gazdálkodásáért.

Látványos ugrás

A Statisztikai Hivatal hétfőn mutatta be a szlovák államháztartás 2023-ra vonatkozó adatait, amelyek ugyan jobbak a vártnál, dicsekvésre azonban semmi ok. 

„Az államháztartás hiánya 2023-ban megháromszorozódott az előző évhez képest, és elérte a 6 milliárd eurót, ami a bruttó hazai termék (GDP) közel 5 százalékának felel meg. Csak összehasonlításképpen, 2022-ben a GDP-arányos deficit még 1,67 százalék volt”

 – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője. Hogy az államháztartás tavalyi kiadásai több mint 6 milliárd euróval haladták a bevételeket, az a Statisztikai Hivatal szerint csaknem teljes egészében az elmúlt évben regnáló kormányok számlájára írható. „A központi kormányzat gazdálkodása tavaly 6,38 milliárd eurós hiánnyal zárult, szemben az egy évvel korábbi 1,51 milliárdos deficittel. Egészen más utat jártak be a helyi önkormányzatok, amelyek tavaly közel 98 millió eurós többlettel gazdálkodtak, és még 2022-höz képest is sikerült javítaniuk a költségvetési számaikon” – tette hozzá Morháčová.

A tavalyi gazdálkodás miatt Szlovákia államadóssága csaknem 5,5 milliárd euróval nőtt az előző évihez képest, elérve a 68,83 milliárd eurót, ami az éves GDP 56,04%-ának felel meg. Ez utóbbi, vagyis a GDP-arányos államadósság mindezek ellenére csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ami a gyorsabb gazdasági növekedésnek köszönhető. 2022-ben az államadósság még a GDP 57,74%-át tette ki. Továbbra is rendkívül messze vagyunk azonban a 2019-es, vagyis a világjárvány előtti év 48 százalékos hiányától.

Kiváló eredmény?

A szlovák államkassza őrének számító Költségvetési Tanács (RRZ), amelyet még az Igor Matovič vezette kormány javaslatára 2020-ban kinevezett Ján Tóth vezet, a látványos évközi romlás ellenére rendkívül pozitívan értékeli a Statisztikai Hivatal által közzétett adatokat. 

„Bár a hiány az előző évhez képest nőtt, ez még mindig jobb, mint a 2023-as állami költségvetésben eredetileg tervezett 6,4 százalékos GDP-arányos deficit, de alacsonyabb a pénzügyminisztérium és az általunk várt hiánytól is”

 – figyelmeztet a Költségvetési Tanács. Eszerint a tervezettnél alacsonyabb deficithez leginkább az járult hozzá, hogy a magas energiaárak kompenzálására nyújtott támogatások egy részét uniós forrásokból fizették ki, amivel a költségvetés eredetileg nem számolt. A Költségvetési Tanács szerint az államháztartás szempontjából ezzel szemben a nyugdíjakkal kapcsolatos változások számítottak a legnegatívabb döntésnek. Ezekkel ugyanis eredetileg nem számolt a költségvetés, miközben látványosan megdobták az állami kiadásokat.

„Hogy Szlovákia államháztartási hiánya jobban alakult a tavalyi évre kidolgozott költségvetésben eredetileg vártnál, az elsősorban a statisztikának köszönhető, az adatok átsorolása és kiigazítása ugyanis hozzájárult a jobb számokhoz” – véli Tomáš Boháček, a 365.bank elemzője. „A GDP-arányos államadósság csökkenéséhez a gazdasági növekedésről szóló, múlt héten frissített adatok is hozzájárultak, amelyek szintén javítottak a végeredményen” – tette hozzá Matej Horňák, a Szlovák Takarékpénztár elemzője.

Itt az ideje a spórolásnak

Amiben az elemzők egyetértenek, az az, hogy a Fico-kabinetnek már nem maradt túl nagy mozgástere, így kénytelen lesz visszafogni a pénzszórást. Horňák ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a Fico-kabinet az idei évre a GDP 0,5%-ának, jövőre pedig az 1%-ának megfelelő konszolidációt jelentett be. „Ez azonban azt jelentené, hogy a hiánynak jövőre már a GDP 3,4%-ára kellene csökkennie, miközben semmi sem utal arra, hogy ez valóra válik. Épp ellenkezőleg, az előzetes becsléseink szerint a deficit a tavalyinál is magasabb lesz. Mindez elsősorban azoknak az új szociális intézkedéseknek a számlájára írható, amelyeket úgy fogad el a parlament, hogy nincs meg a fedezetük” – figyelmeztet Horňák, hozzátéve, hogy az új megszorító intézkedésekről ezzel szemben egyelőre nem sokat tudunk.

A Szlovák Takarékpénztár elemzője szerint a Fitch hitelminősítő már az elmúlt év végén leminősítette Szlovákiát, és ha a Fico-kabinet nem mutat be hiteles és reális tervet az államháztartás rendbetételére, akkor más ügynökségek is követhetik a példáját. „A költségvetés az oka a szlovák államkötvények megnövekedett kockázati felárának is, amely jelenleg Olaszországgal együtt a legmagasabb az euróövezeti országok között. Ez nemcsak az államadósság finanszírozását teszi drágábbá, hanem az egész gazdaságét is” – tette hozzá Horňák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?