9 százalék alá nézett az infláció

pénz euró

Augusztusban 8,9 százalékra mérséklődött az éves infláció mértéke – jelentette a Szlovák Statisztikai Hivatal, 2022 februárja óta ez a legalacsonyabb mutató.

Júliusban 9,7 százalék volt az éves pénzromlás üteme, az év első két hónapjában pedig még 15 százalék felett mozgottJúliushoz viszonyítva nem változott a fogyasztói árszint, az olcsóbb élelmiszereket ellentételezte a dráguló üzemanyag, ami egy hónap alatt 7,3 százalékkal drágult. A március óta érzékelhető javulást elsősorban az élelmiszerárak csökkenése okozta, e kategóriában egy hónap leforgása alatt 1,1 százalékkal csökkentek az árak (ekkora esésre 3 éve nem volt példa), elsősorban a szezonális hatásnak kitett zöldségek (-4,6 százalék) és gyümölcsök (-2,8 százalék) okozták az esést. Ezzel együtt még mindig 13,6 százalékkal drágább az élelmiszer, mint 2022 augusztusában. Az UniCredit Bank becslése szerint idén az éves infláció Szlovákiában 10,8 százalék körül alakul azzal, hogy az év végén már csak 6-6,5 százalék között mozog majd, jövőre pedig 4-5 százalék közötti pénzromlást vár a pénzintézet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?