37,5 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak az EU-csatlakozás óta

A szomszédban olcsóbb az élelmiszer
Pozsony |

37,5 százalékkal drágultak az élelmiszerek és az alkoholmentes italok Szlovákiában az EU-csatlakozás óta – közölte Eva Sadovská, a Szlovák Gazdaszövetség (SFD) elemzője.

 

„Nem beszélhetünk folyamatos áremelkedésről az elmúlt 15 évben, sőt, öt olyan esztendő volt, amikor év közben még csökkentek is az árak.2008-ban, az uniós csatlakozás előtt volt a legnagyobb drágulás, akkor az élelmiszerárak 7%-kal emelkedtek év közben” - mondta Sadovská.

A belépés óta leginkább a zöldségek drágultak, a legkisebb mértékben a hús. A zöldségfélék 88%-kal, a gyümölcsök 65%-kal. „Jelentősen drágult a kenyér és a pékáru, 15 év alatt 67,5%-kal. Az olaj 44%-kal, a kávé, a tea és a kakaó 42,5%-kal, a hal 40%-kal. A boltokban ma körülbelül harmadával drágább a tej, a sajt és a tojás, a cukor és az édességek pedig a negyedével. Az ásványvíz és a dzsúsz 14%-kal drágult. A legkisebb drágulás a hústermékeknél volt, 11,3%-os” - sorolta az elemző.

„Az EU többi országában összességében kevésbé emelkedtek az árak: az élelmiszereké 34,6, az üdítőké 28,5%-kal. „Az unió 16 tagállamában viszont gyorsabban emelkedtek az árak, mint nálunk. A legnagyobb mértékben Lettországban, ahol az utóbbi 15 évben összesen 101,7 százalékos volt a drágulás, utána Magyarország következik, ahol 91,4%-kal drágultak az élelmiszerek, és több mint 80%-os volt az áremelkedés Bulgáriában.

Ezzel szemben Írországban nemhogy drágulás nem volt, hanem még csökkentek is az árak, az emberek ma átlagban 6%-kal kevesebbet fizetnek az élelmiszerekért, mint 15 éve. Relatíve kicsi volt a drágulás Portugáliában, Hollandiában és Franciaországban, ahol körülbelül 20 százalékkal drágultak az élelmiszerek 15 év alatt. Lengyelországban viszont 51,2%, Csehországban pedig 44,7%-os volt a drágulás.

Ha megnézzük az egyes ágazatokat, az áru és a szolgáltatások összességében 40%-kal lettek drágábbak, a legnagyobb mértékben az oktatással kapcsolatos költségek nőttek, 136%-kal. Az egészségüggyel kapcsolatos lakossági kiadások kerek 100%-kal drágultak, több mint kétharmadával a szállodák és a különféle vendéglátóhelyek, továbbá az alkohol és a cigaretta, valamint a lakhatási költségek és az energiaárak.

Ezzel szemben a bútorok és a háztartási felszerelések a statisztikák szerint ma átlagban 8,7%-kal olcsóbbak, mint uniós csatlakozásunkkor voltak, a telefonálás pedig 2,1%-kal olcsóbb.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?